Facebook    Instagram    iTunes    wmmd    Youtube

 

 

MŰSORAJÁNLÓ

 

Erdőhegyi_kiajánló_2021_2.jpg

Swing Koncert Show-Varázs című, új műsorával a 30-as évekbeli „békeidőkbe” utazhatunk az Erdőhegyi Brigitta szőtte varázsszőnyegen. A sokoldalú előadóművész alakítása párját ritkítja; emellett pedig szívből jövő, igaz és hiteles lenyomata a korszaknak. Erdőhegyi Brigitta avagy Brigi neve elválaszthatatlan a nőiességtől, az eleganciától, s újabban már a swingtől is. Új produkciójában, amelyet saját maga szervezett és rakott össze, abba a világba kalauzolja el a nézőt, ami számára a legkedvesebb. „A 30-as évek korszaka a szenvedélyemmé vált, az a játékosság, stílus, elegancia, életigenlés, amit érdemes visszaidézni. Az egész nagyon izgalmas.

Ez a ma estének a célja.” A revük, a gengszterek, a szabadság, az önfeledt tánc, a csillogás idejét látjuk megelevenedni az Uránia Színház impozáns termében. A díszlet ötletes: Manhattan látképe előtt, amolyan aperitifként, egy kivetítő vásznon korabeli filmrészletek, dalok peregnek le szemeink előtt. A zongorát, dobot, gitárt, basszusgitárt és fúvósszekciót magában foglaló swingzenakar autentikus és profi módon kíséri végig az estét. A négy csinos, tollba öltözött hölgyből és két férfiből álló tánckar szintén a revük és füstös bárok hangulatát hivatott megjeleníteni. A produkció látványos, az összhang, a műfaj szeretete csak úgy sugárzik. Brigi csodásnál csodásabb, szexibbnél szexibb ruhakölteményekben szárnyal a színpadon. A műsor közben elmondja, hogy kislányként balerinának készült. A tánc iránti vonzódása mozgáskultúrájában egyértelműen visszatükröződik. Örömpillanat, amikor beáll a táncosok közé, vagy párost lejt a szenvedélytől és a rá jellemző tűztől hajtva. Brigi ízig-vérig nő, s ezt nem szégyelli megmutatni. Eszköztára minden ízléses elemével hol bájosan, hol igézően, hol dögösen szédít el bennünket. Ismert és népszerű melódiák A közel másfélórás koncert alatt olyan ismert melódiák hangoznak el, mint aRoute 66, a Besame Mucho erotikával átitatott változata, a Sway, a Fly Me To The Moon, a Fever, az I Can’t Give Anything But Love, valamint a What A Difference A Day Made Esze Zsolt feldolgozásában. Zsolt és Brigi hosszú évek óta együtt dolgoznak. Így a show megálmodásakor az énekesnő számára egyértelmű volt, hogy a dalok hangszerelésére kedves kollégáját kéri fel. A latin egyvelegben Brigi kisugárzása tetőfokára hág: bámulatos összjáték tombol a színpadon tánc, öltözék, ritmus, ének formájában. A What Is This Thing Called Love előtt hangzik el egy érdekes, ám annál igazabb mondat: „Ha meg tudod fogalmazni, akkor nem is vagy igazán szerelmes.” Az est folyamán három meglepetésvendég is tiszteletét tette Elsőként Farkas Gábor Gábriel lépett színpadra. Brigi elmondása szerinte nem csak mesterük, Garai Attila köti őket össze, hanem a korszak és zenéje iránti közös vonzódásuk, szeretetük is fontos kapcsolódási pont. „Átérzi a korszak lényegét; a zsigereiben van.” – meséli lelkesen az énekesnő. Másodikként Brigi Szolnoki Péterrel énekelt, akivel kapcsolatban – amellett, hogy hasonló zenei ízlésük van – annyit emelt ki, hogy „különleges hangja van, olyan, mint a bársony”. Felcsendült a The Girl From Ipanema, majd Peti előadásában elhangzott a Don’t Get Around Much Anymore. Színes betétként egy profi sztepptáncos hölgy kápráztatta el a jelenlévőket. Zárásképpen Farkas Gábor Gábriel a Cabaré című musicalben alakított szerepéhez híven, felkonferálta a Money nevű, utolsó dalhoz Fräulein Brigitta Erdőhegyit… A közönség többszöri visszatapsolással búcsúztatta az énekesnőt és művésztársait. „Köszönjük, hogy bizalmat szavaztak nekünk! Reméljük, hogy rá fogunk szolgálni.” – köszöntötte Brigi az elején a közönséget. Rászolgáltak.koncert.jpg

 

 

separator 3

Erdőhegyi Brigitta eredetileg balerinának készült a Magyar Állami Balettintézet falai között, ezt követően tanulmányait klasszikus hangképzéssel folytatta és Garay Attila világhírű jazz-zongorista növendéke lett. A jó zenei alapokat felhasználva saját műsort készített. Neve leginkább akkor került be a hazai köztudatba, mikor 2004 szeptemberében egyedüli magyar előadóként énekelt Sophia Loren fia, az ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáros Andrea hegedűművész esküvőjén. A koncert nagy sikert aratott a világsztárokból álló vendégek között. Ezt követően a 2006 tavaszán a hazánkban fellépő Depeche Mode tagjainak adott koncertet, egy exkluzív zártkörű önálló est keretein belül. Különleges élmény volt számára, amikor Primostenbe hívták meg Mihail Gorbacsov 75. születésnapjára rendezett estélyre, ahol különleges koncerttel szórakoztatta Gorbacsovot és a többi országból erre az alkalomra összegyűlt politikusokat. 2006-ban elkészítette első albumát "Kis meglepetés" címmel, ezt követően négy kislemez és videóklip is napvilágot látott. 2011-ben pedig egy újabb nagy lépésre szánta el magát Erdőhegyi Brigitta. Hosszas előkészületek és próbasorozat után, úgy döntött, hogy egy nagyszabású exkluzív Swing koncert Show-val lepi meg rajongóit 2011. Március 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ez nemcsak egy koncert, hanem egy hamisítatlan Swing varázslat lesz. A fergeteges koncert-show a '20-as '30-as évek Amerikájának varázslatos színpadi és zenei világát hivatott megidézni. Hét temperamentumos táncossal, különleges step produkcióval, nyolc főből álló lüktető zenekarral és korhű jelmezekkel, díszletekkel, látványelemekkel. Egy csipetnyi jazz, cha-cha-cha, megfűszerezve jó sok swinggel, bossanovával. Leheletnyi blues, szamba és persze a kor meghatározó musical és latin slágerei. Aranykornak nevezik ezt sokan, és ebbe a miliőbe enged bepillantást ezen a kivételes estén Erdőhegyi Brigitta sztárvendégeivel, Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel. Az aranytorkú énekesnő számára mindig a jazz, illetve a swing műfaj volt meghatározó. Így most nagy öröm számára, hogy egy swing-varázslat keretében léphet színpadra. "A műfaj iránti rajongásom egészen gyermekkoromba nyúlik vissza. Úgy 10 éves lehettem, amikor a nagypapám fiókjában találtam egy jazz lemezt, meghallgattam, aminek hatására olyan boldogságot és teljességet éreztem, hogy feladtam korábbi balerina álmaimat, és eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy színpadra állhat ez a hazánkban egyedülálló produkció, melynek célja, hogy a közönség visszarepüljön az időben, és valóban megízlelje a ’30-as évek különleges atmoszférájú játékos, elegáns, stílusos világát. A zenei stílus mellett minden művészeti ágban – építészet, festészet – kedvencem ez a korszak, bízom benne, hogy ez a közönséget is magával ragadja" – mondja Erdőhegyi Brigitta. Erdőhegyi Brigitta koncert-show Időpontja: 2011. március 11. (péntek), 20:00 óra Helyszín:Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest, VIII. Ker., Rákóczi út 21.) További információ: www.brigi.net, jegyértékesítés: www.ticketexpress.hu

01.jpg

 

separator 3

Erdőhegyi Brigi örök szerelme az aranykor, azaz a 20-as, 30-as évek zenéje. Legújabb, Csak a jóból című revüshowjával ezúttal a Mikroszkóp Színpad intim szférájában csábítja közönségét a szving varázslatos, pezsgő világába. Exkluzív beszélgetés zenéről, táncról és a mindent átható erotikáról.

A mindig szexi Erdőhegyi Brigi többéves Cotton Club-beli, illetve az idén tavasszal az Urániában megrendezett nagyszabású, exkluzív Swing Koncert-Show-ja az évek során egyre kiforrottabbá, látványosabbá vált. A műfaj igazi otthona azonban nem feltétlenül a nagyszínpad, hanem lehet egy meghittebb, szűk, intim tér – jelen esetben a Mikroszkóp Színpad –, ahol a muzsika, a látvány, az egészséges erotika és természetesen Brigi személyisége szokatlan egységben működik együtt.

A Csak a jóból névre hallgató produkció nem ígér kevesebbet, mint felpezsdülést, felhőtlen szórakozást és töméntelen mennyiségű tánczenét.
A felmerülő miértekre a legkompetensebb személy válaszol…

– A muzsika emberekre gyakorolt pozitív hatása évezredek óta vitathatatlan. Számodra mitől különleges az aranykornak nevezett – a 20-as, 30-as és 40-es éveket magában foglaló – időszak zeneisége?
– Úgy érzem, ez a korszak eleve minden izében – nemcsak a zenében, hanem más művészeti ágakban is – nagyon kivételes volt, ami egy nagyon különleges, magával ragadó atmoszférával bírt. A stílusosság, az elegancia, a játékosság, az életigenlés fémjelezték ezt a korszakot. Ez természetszerűleg a zenében is abszolút mértékben megnyilvánult, hiszen ezek a fogalmak jellemzik a szvinget, a dzsesszt, valamint ennek a kornak a stíluselemeit. Egyáltalán az élő zene öröme – gondolok itt a gazdagságára, felkavaró hangulatára – mostanság sajnos egyre inkább háttérbe szorul.

A Cotton Club több éven keresztül adott otthont az önálló műsorodnak. Az idei év elején az Uránia Színházban varázsoltad el szvingesteddel a közönséget. Mennyiben más ez a mostani, Csak a jóból című revüshow?
– A Mikroszkóp Színpad nevéből is kiderül, hogy pici. Egy pici, vörös, bársony ékszerdoboz, ami pontosan emiatt alkalmas lehet egy meghitt, bensőséges hangulat megteremtésére. Oda tudjuk varázsolni ezt az izgalmas világot. Nekem a helyszínválasztás amúgy is mindig nagyon fontos, mert hiszem, hogy ennek a különleges atmoszférának a megteremtéséhez elengedhetetlen.
Boldoggá tett az Uránia-beli koncertem is, ami igazi unikum volt, mert a hely tökéletesen alkalmas egy nagyszabású koncertshow számára, amely az aranykort idézi. Itt és most – alkalmazkodva a Mikroszkóp Színpad adottságaihoz – hasonló eszköztárral szeretnénk elérni, hogy a publikum igazi időutazásnak lehessen részese, és elvarázsolva érezze magát, de meghittebben, közelebb egymáshoz. Egy lehengerlő, zenés táncos show-val készülünk hét fergeteges táncossal, sztepp-produkcióval, korhű jelmezekbe öltözve, a kort tökéletesen megidéző látványelemekkel színesítve, a kor nagy, emlékezetes musical- és latin slágereit felelevenítve, azt egy csipetnyi dzsesszel megfűszerezve, jó sok szvinggel, bossa novával, valamint csipetnyi bluesszal, szambával és cha-cha-cha-val megbolondítva. Szeretném, ha emlékezetes este lenne azok számára, akik eljönnek.

– A nőiességeddel művészi módon bánsz. Az erotika mekkora szerepet játszik az életedben?
– Az erotika fontos, és mindenben benne van, a jó zenében is, a szvingben pedig aztán pláne. Az erotika játékosság, lüktetés, szenvedély, egyet jelent a dzsesszel. Talán ezért van, hogy amikor együtt zenélünk, és érzem, hallom a bandát magam körül, az felér egy csodás szeretkezéssel; olyan, mintha együtt dobbanna a szívűnk. Ez egy nagyon intim dolog, és ha ezt érzi a közönség, bele tudjuk húzni őket ebbe a varázslatba, az egy fantasztikus egységélmény, csakúgy, mint a szerelem, feloldódnak a határok.

– A szving és pop műfaján túl szándékozol-e más partokra is evezni? Mennyire vagy kalandvágyó?
– Ezeken kívül latin dalokat, bluest is szoktam előszeretettel énekelni. (Tinédzserkoromban első alkalommal egy rockabilly bandában énekeltem, de most nem tervezek ilyesmit.) Viszont az éneklésen kívül még nagyon közel áll hozzám a tánc, tekintettel a balettos múltamra. Ez meghatározó része a show-imnak is, de azt hiszem, a felsoroltak között bőven ki tudom élni azt a kalandvágyat, ami bennem van – mármint, ami a zenére vonatkozik. Persze ezeken belül mindig jó kipróbálnia magát az embernek. Ám, ha őszinte vagyok, mindig rengeteg feladatot és kihívást tartogat számomra az adott, előttem álló show vagy projekt, mert nagyon komplex. Ráadásul minden apróságban – a legelejétől a legvégéig – szervesen benne vagyok; olyannyira, hogy néha úgy érzem, ez már őrültség, nem is kalandvágy.

– A mesebeli aranyhaltól mit kívánnál magadnak?
– Azt kívánom magamnak, amit mindig mindenki másnak is: a lehető legjobban érezni Istent magunkban, másban, mindenben, illetve érezni, tudni, hogy milyen jó embernek lenni! 

separator 3

cotton_club_1.jpgHosszú hónapokig tartó munka és próbák utűn készült el Erdőhegyi Brigitta legújabb önálló estje! A különleges, hazánkban egyedülálló kosztümös műsor, hűen tükrözi a 20-as, 30-as évek amerikájának képi és zenei világát, így a kor a legnépszerűbb világslágerei is hallhatók a showműsorban. A előadást korhű korabeli jelmezek hat tagú tánckar plussz sztepptáncos és Erdőhegyi Brigitta magával ragadó előadása teszi emlékezetessé.

Trombita harsog, rulett-kerék pörög, szivarfüst száll és jégkocka csörren a koktélos pohárban – pont úgy, mint a '20-as évek Amerikájának valamelyik titkos alagsori szórakozóhelyén. Ezt a különleges atmoszférát Budapest már jól ismert éjszakai mulató helyén ma is átélheti az ember.

A belvárosi Cotton Club tökéletesen megújulva, új szellemben várja az igényes kikapcsolódásra vágyókat. A Jókai utca és a Weiner Leo utca sarkán álló épület belső terét átalakították, így teremtve lehetőséget a Casino és a póker szerelmeseinek is. Az eddig jól megszokott, magas színvonalú éttermi kiszolgálás mostantól kiegészül, így adva egész estét programot a Cotton Club vendégeinek. Az Orpheum teremben Erdőhegyi Brigitta '20-as, '30-as évek stílusát idéző revü showját követheti a látogató, ám ha kedve támad egy kis szerencsejátékhoz, bármikor bekap-csolódhat a pókerteremben zajló nyílt bajnokságok egyikébe. A Cotton Club Singers még a jól megszokott felállásban, László Boldizsárral várja közönségét szerdánként, jazz és swing stílusú zenékből összeállított koncertjük során valódi időutazás részeseivé válhatunk.

A Cotton Club vendége egy kivételes társaság tagjának érezheti magát, de nem kell aggódni, a bejáratnál nem kérik a titkos jelszót.

Februárban szombatonként hamisítatlan Cotton Show Erdőhegyi Brigittával a '20-as '30-as évek hangulatában.

 

 

separator 3

brigi_hird.jpg

Erdőhegyi Brigi szombat este átadja magát elsőszámú szerelmének

Becker kedvenc.jpgAz első pedig nem más, mint a zene. Igaz ezt nem úgy teszi, hogy bekapcsolja a Cd-lejátszóját és hallgatja a muzsikát, hanem... Anyagunkból kiderül. Néhány napja még a Depeche Mode tagjai tapsoltak produkciójának, hiszen az művészek ezúttal is Erdőhegyi Brigit választották, hogy zártkörű partyjukon dalai hallatán kapcsolódjanak ki. A magyar énekesnő ismét bizonyított, de a show nem áll meg és itt egy újabb már nyílván fellépés.

- Szombat este az Aftereight trióval a budapesti Miro Grand Caféban leszünk. Jazz-zal, swing-gel latin dallamokkal – kezdte a szőke szépség, majd folytatta:

- Szeretem ezt a diszkrét finom klub hangulatot, amikor átadhatom magamat (első számú szerelmemnek) kizárólag a zenének és ennek a különleges bensőséges hangulatnak.

Felidézik a 30-as évek hangulatát

Megtudtuk, a január 23-ai műsora azonban eltér a Depeche-fiúknak a kísérő csapatának bemutatottól, hiszen az a műsor egy show, 7 fős tánckarral, látvány elemekkel gazdagított produkció, ami a zenén kívül hangsúlyt fektet a vizuális élményre és a táncos múltjára egyaránt.

- Ami viszont közös a show-ban és a mai produkcióban az a zenei világ és hangulat. A 30-as, 40-es évek Amerikájának swing, jazz dallamai és ennek a kornak a latin csemegéi csendülnek fel.

Brigit a háromtagú Aftereight kíséri, akikkel már nem első ízben működnek közre. Ők kísértek Sophia Loren fiának esküvőjén és a Gorbacsov születésnapján is.

Olvass tovább: Elmaradt a pikáns jelenet Erdőhegyi Brigi őrjítően izgalmas estjén - képekben.

 

separator 3