Facebook    Instagram    iTunes    wmmd    Youtube

 

 

HÍREK

 

 

 

 

 

 

> 2012. 01. 01. Erdőhegyi Brigitta: küzdelmes év volt 2011 sztarporte.hu

Küzdelmes év volt 2011, de megvalósult egy-két olyan álom, amit nagyon szerettem volna: Március 11-én volt az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy élő swing koncert show - ami nagy álmom volt, és valóra vált.

\"Előtte sok küzdelemmel, egy nagy igénybevétel volt, és bizony kellett utána pár hónap, hogy feldolgozzam az élményt\" - mesélte Erdőhegyi Brigitta a Sztárportréban. \"A másik dolog, amit nagyon szerettem volna: azt a műsort, amit a Depeche Mode kétszer is látott tőlem, színházi közegbe áthelyezni. Ez most valósult meg a Mikroszkóp Színpadon - egy zenés-táncos show műsorral. Ez volt az a két dolog, amit meg szerettem volna csinálni idén - ezekre koncentráltam.\"

\"\"

\"2011-ben a küzdelem a magánélet szempontjából is ott volt. Nem volt könnyű, ami egyébként nem jelenti azt, hogy rossz volt - sőt! Én egy harcos alkat vagyok, úgyhogy szeretem a kihívásokat, és szeretem magam megmérettetni szakmailag, és emberileg is. Általában a nehézségek nem szoktak eltántorítani, sőt szívesen veszem őket. 2011 a magánéletben is egy küzdelmes év volt, és bizony kaptam feladatokat, de nagyon örülök neki, mert azt gondolom, hogy erősítettek - és most is azt gondolom, hogy az élet szép, és az Isten velem van. Megköszönöm a jót is, rosszat is egyaránt. Azt gondolom, hogy a nehézségeket is azért kapjuk, mert az Isten akkor is velünk van, csak ezzel is próbál segíteni a saját fejlődésünkben. Szerintem nagyon fontos, hogy mindig tudjuk értékelni a jó dolgokat az életben.\"

A teljes interjú itt meghallgatható.

 

Hagyománnyá vált ,hogy csinálnak róla kisfilmet is amibe..ha van kedvetek itt tudtok bele kukkantani.

 

Erdőhegyi Brigitta 2009 óta részese a Sztárok az egészségért elnevezésű kampánynak a Fittbalance rendezvény sorozat keretein belül, amelyet legközelebb 2011. szeptember 25-én rendeznek meg

 

http://brigi.net/news/2011/erdohegyi-brigitta-autotrader.jpg

 

Cosmopolitan magazin

> 2011. 04. 19. Aki világsztároknak énekelhetett – interjú Erdőhegyi Brigittával Cosmopolitan magazin Erdőhegyi Brigitta eredetileg balerinának készült a Magyar Állami Balettintézet falai között, mégis szíve az éneklésé, a jazzé lett. Brigit olyan világhírű sztárok kérték már fel énekelni, mint Sophia Loren és a Depeche Mode zenészei.

Hogyan kezdted énekesnői pályafutásodat?

A szüleim művészetpártoló emberek. Odafigyeltek rám egészen kiskorom óta, így kerültem a balett mesés világába. Tinédzserkoromban a zene iránti szenvedélyem átcsapott a táncból az éneklésbe. Garay Attila világhírű jazz-zongorista növendéke lehettem, amely azóta is meghatározó pontja a pályámnak. A hazai köztudatba 2004 szeptemberében kerültél, amikor egyedüli magyar előadóként énekelhettél Sophia Loren fia, az ifjabb Carlo Ponti és Mészáros Andrea esküvőjén.

Hatalmas megtiszteltetés volt a felkérés, a koncert nagyon jól sikerült, gyakorlatilag innen kezdődött el a pályám. 2006 tavaszán Magyarországra látogatott a Depeche Mode együttes, akiknek egy zártkörű önálló esten énekelhettem. Nem is igazán értettem, és felfogni sem tudtam, hogy olyan zenei ikonok, mint a Depeche Mode tagjai engem szeretnének hallgatni. Tavaly meglepetésként ért, hogy az ismét hazánkba látogató együttes tagjai menedzserükkel üzentek, hogy örömmel vennék, ha újra találkozhatnának velem, és énekelnék nekik. Az ilyen élmények után csak erősödik az ember, és még többet szeretne adni a közönségének. Ezért úgy döntöttem, hogy idén belevágok, és egy swing koncerttel lepem meg a stílus kedvelőit. Több mint nyolc éve elismert énekesnő vagy, de a magánéletedről, személyiségedről keveset tudni.

Ez a népszerűség dolog elég bonyolult. Nincs rá recept, sem kézikönyv, hogyan éld meg, hogyan formáld a javadra, hogyan ne add el a lelked. Olyan, mint a kötéltánc. Egy rossz lépés, és mindennek vége. Az ösztönösség lehet iránymutató. Abból még soha nem származott bajom, hogy magamat adtam. Eleinte egyáltalán nem érdekelt a média, a felhajtás. Később azonban rá kellett jönnöm, hogy e két mankó nélkül nem lehet fennmaradni a szakmában. Nem tudtam kikerülni, hívtak ilyen-olyan rendezvényekre, műsorokba, de nyolc év alatt sosem felejtettem el, hogy ki vagyok, és miért csinálom ezt az egészet. Erre büszke vagyok. Ez a szakma kőkemény, igencsak próbára teszi az embert. Sok álmatlan éjszaka van mögöttem, de végül mindig arra jutok, hogy megérte az erőfeszítést. Mélypontok nélkül ugyanis nincs élet, más kérdés, ki hogyan kezeli őket. Engem megerősítenek. Végső soron a zene iránti szenvedélyem az, ami éltet, amiért küzdök, ennek megosztása a közönséggel. Az álmom az éneklés, minél jobban letisztulva. Közhelyesnek tűnhetek, de akkor vagyok boldog, ha énekelhetek, és nekem ennyi elég. Mint a zenében, úgy a szerelemben is a szenvedély, a pillanat számít nálad, a többi már csak hab a tortán?

A szüleim úgy neveltek, hogy mindig a saját utamat kell járni, és ebbe sem ők, sem a szakma, sem pedig egy férfi nem szólhat bele. Vállalom, hogy a munka iránti szeretetem és maximalizmusom néha háttérbe szorít minden mást: családot, szerelmet, barátokat. Az eddigi párkapcsolataimban a másik félnek el kellett fogadni ezt a tulajdonságomat is, de ez csak egy időszak, ha lenyugodnak körülöttem a dolgot, minden visszaáll a régi kerékvágásba. Olyan ez, mint a színészeknél. Fellépés előtt szeretik a csöndet, a magányt, átélik az eljátszott karakter lényét. Amikor lemegy a függöny, megnyugszanak, és újra önmaguk lesznek. Az énekesi lét is ilyen. Ami pedig a jó kapcsolatot illet, nekem semmilyen sémák nincsenek a fejemben. A külsőségek nem motiválnak, nem gondolkoztam még el azon, milyen is lenne egy tökéletes esküvő. Amit biztosan tudok, és szerencsére már volt is alkalmam megtapasztalni, az az, hogy akkor teljes két ember viszonya, ha mindkettő képes hozzáadni valamit a másik életéhez. Amikor egység van két ember között. Sajnos most nincs részem ebben, de remélem, hamarosan megtalálom a páromat az élethez. Március elején különleges koncertet adtál Az Urániában.

Igen, nagyon izgultam, hogy minden rendben legyen. Szerencsére az Uránia Filmszínház teljesen megtelt, egyetlen szabad hely sem volt. Egy swing bulit rendeztünk, az est folyamán ötször öltöztem át gyönyörűbbnél gyönyörűbb estélyi ruhákba. Voltak táncosok, szólóénekesek, a swing igazi életérzését varázsoltuk a közönség elé. Megérte a sok stresszt, a fellépés olyanra sikerült, amilyenre megálmodtam.

 

 

 

Zene.hu

> 2011. 03. 18 Elbüvölő volt Erdőhegyi Brigi Swing - Varázslata Zene.hu Swing Koncert Show-Varázs című, új műsorával a 30-as évekbeli „békeidőkbe” utazhatunk az Erdőhegyi Brigitta szőtte varázsszőnyegen. A sokoldalú előadóművész alakítása párját ritkítja; emellett pedig szívből jövő, igaz és hiteles lenyomata a korszaknak.

Erdőhegyi Brigitta  avagy Brigi neve elválaszthatatlan a nőiességtől, az eleganciától, s újabban már a swingtől is.

Új produkciójában, amelyet saját maga szervezett és rakott össze, abba a világba kalauzolja el a nézőt, ami számára a legkedvesebb.  „A 30-as évek korszaka a szenvedélyemmé vált, az a játékosság, stílus, elegancia, életigenlés, amit érdemes visszaidézni. Az egész nagyon izgalmas. Ez a ma estének a célja.”

A revük, a gengszterek, a szabadság, az önfeledt tánc, a csillogás idejét látjuk megelevenedni az Uránia Színház  impozáns termében. A díszlet ötletes: Manhattan látképe előtt, amolyan aperitifként, egy kivetítő vásznon korabeli filmrészletek, dalok peregnek le szemeink előtt. A zongorát, dobot, gitárt, basszusgitárt és fúvósszekciót magában foglaló swingzenakar autentikus és profi módon kíséri végig az estét.

A négy csinos, tollba öltözött hölgyből és két férfiből álló tánckar szintén a revük és füstös bárok hangulatát hivatott megjeleníteni. A produkció látványos, az összhang, a műfaj szeretete csak úgy sugárzik.

Brigi csodásnál csodásabb, szexibbnél szexibb ruhakölteményekben szárnyal a színpadon. A műsor közben elmondja, hogy kislányként balerinának készült. A tánc iránti vonzódása mozgáskultúrájában egyértelműen visszatükröződik. Örömpillanat, amikor beáll a táncosok közé, vagy párost lejt a szenvedélytől és a rá jellemző tűztől hajtva. Brigi ízig-vérig nő, s ezt nem szégyelli megmutatni. Eszköztára minden ízléses elemével hol bájosan, hol igézően, hol dögösen szédít el bennünket.

  Ismert és népszerű melódiák A közel másfélórás koncert alatt olyan ismert melódiák hangoznak el, mint aRoute 66, a Besame Mucho erotikával átitatott változata, a  Sway, a Fly Me To The Moon, a Fever, az I Can’t Give Anything But Love, valamint a  What A Difference A Day Made feldolgozásában. Zsolt és Brigi hosszú évek óta együtt dolgoznak. Így a show megálmodásakor az énekesnő számára egyértelmű volt, hogy a dalok hangszerelésére kedves kollégáját kéri fel.

A latin egyvelegben Brigi kisugárzása tetőfokára hág: bámulatos összjáték tombol a színpadon tánc, öltözék, ritmus, ének formájában.
What Is This Thing Called Love előtt hangzik el egy érdekes, ám annál igazabb mondat:  „Ha meg tudod fogalmazni, akkor nem is vagy igazán szerelmes.”



Elsőként Farkas Gábor Gábriel lépett színpadra. Brigi elmondása szerinte nem csak mesterük, Garai Attila köti őket össze, hanem a korszak és zenéje iránti közös vonzódásuk, szeretetük is fontos kapcsolódási pont. „Átérzi a korszak lényegét; a zsigereiben van.” – meséli lelkesen az énekesnő.

Másodikként Brigi Szolnoki Péterrel  énekelt, akivel kapcsolatban – amellett, hogy hasonló zenei ízlésük van – annyit emelt ki, hogy 
„különleges hangja van, olyan, mint a bársony”. Felcsendült a The Girl From Ipanema, majd Peti előadásában elhangzott a Don’t Get Around Much Anymore. Színes betétként egy profi sztepptáncos hölgy kápráztatta el a jelenlévőket. Zárásképpen Farkas Gábor Gábriel a Cabaré című musicalben alakított szerepéhez híven, felkonferálta a Money nevű, utolsó dalhoz Fräulein Brigitta Erdőhegyit… A közönség többszöri visszatapsolással búcsúztatta az énekesnőt és művésztársait. „Köszönjük, hogy bizalmat szavaztak nekünk! Reméljük, hogy rá fogunk szolgálni.” – köszöntötte Brigi az elején a közönséget. Rászolgáltak. \"koncert\"/ - Aigner Ivan -

 

Glamour magazin

>

 

JAM Team

>

    \"Erdőhegyi     Mi a közös egy   Lehetünk akár konzervatívak, akár vad feministák, abban egyet kell, hogy értsünk, hogy a nőkben hihetetlen energia rejlik. Az egyenlő jogokért folytatott küzdelem több száz éve kezdődött, azonban kis hazánkban mára többnyire természetes, hogy a nők is megvalósíthatják önmagukat. Persze nőnek lenni ma sem könnyű, az élet sok színterén kell helyt állni anyaként, feleségként, munkatársként, családfenntartóként. Szerencsére mindenki számára mást jelent az önmegvalósítás, más és más szerepben boldogok nőnapi hölgykoszorúnk tagjai is.   Mostanra jogilag egyenlőek vagyunk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a biológia és pszichológia tényeket, bizony mások vagyunk! Nők a vénuszról, a férfiak a marsról jöttek? Vajon egy jó vezető számításba veszi ezeket a nemi különbségeket? Miben különbözik a női munkavállaló férfi kollégáitól? A nők miben látják a kihívásokat? Hogyan választják ki hivatásukat? Milyen lemondásokkal jár a munkájuk? Mi jelent számukra sikert?   Nézzük, hogyan gondolkodnak a hölgyek?   Dr. Soós Andreaaz ügyvédi hivatás mellett kötelezte el magát, saját ügyvédi irodát vezet és két gyermek édesanyja. Arról, hogy mikor és miért vált számára fontossá szakmája így mesélt: „Már az egyetem alatt ügyvédi irodákban dolgoztam, leginkább a tárgyalóteremben érzem magam otthon. Az első bírósági tárgyalásomon, azt sem tudtam hova kell ülni, amikor megszólaltam, mégis úgy éreztem, mintha egész életemben ezt csináltam volna. Magától értetődőnek éreztem mindig, hogy kiállok másokért, már az általános iskolában is felálltam és megvédtem egy kisfiút aki mellé senki nem akart ülni.” \"Erdőhegyi   Andrea számára fontos, hogy mindig érezze, hogy amit csinál az \"kikezdhetetlen\". Szemléletesen mesélt arról, hogy amikor szerződést ír, arra gondol, mintha tornyot építene, és arra figyel, hogy ha egy elemet kihúznak, akkor se dőljön össze az egész. Alkotásként éli meg feladatait. Persze ez a sodró szakma is lemondásokkal jár. Andrea álma: „minden nap a gyerekeimért menni az óvodába és még napsütésben hazasétálni, miközben mesélik, hogy mennyi minden történt velük nap közben. Sajnos 7 előtt soha nem érek haza. Sokszor nap közben azon kapom magam, hogy a fotóikat nézegetem.”   Természetesen megkérdeztük Andreát a hölgyek és urak arányáról a szakmájában, tapasztalata szerint az ügyvédek 70-80%-a nő, a nemek között nem érez különbséget a munkában. Persze ő is találkozott már olyan helyzettel, amikor nőként nehezebb volt sikereket elérnie, egy japán cég esetében nagyon meg kellett küzdenie, hogy elfogadják.   Őszintén be kell vallanunk, hogy Andrea levett Bennünket a lábunkról, amikor elmondta, eddigi legnagyobb sikerét az jelentette, amikor hallotta, hogy nagyobbik fia a homokozóban azzal fenyegetőzik, hogy az ő anyukája ügyvéd és megvédi őt mindenkitől. „Az anyaság olyan érzés, amit csak nőként lehet átélni. Még a XXI. században is rejtély maradt, hogy mi az, amitől egy nő képes életet adni.”  
\"Erdőhegyi Erdőhegyi Brigitta énekesnő az 1920-as, -\'30-as évek Amerikájának szerelmese. Hogy mikor indult ez a szerelem? Igen korán, három éves korában került a színpad közelébe, a Magyar Állami Balettintézetben töltött évek után kamasz korában talált egy bakelit lemezt a nagypapája fiókjában. Ez volt az első jazz lemeze, beleszeretett és akkor, ott eldőlt, hogy a jazz lesz az élete. Ahogy Brigi fogalmaz: „Számomra olyan nagy boldogságot okozott a Jazz, hogy arra gondoltam, ha ennek akár csak egy töredékét át tudnám adni az embereknek, akkor már megérte. Mindig úgy éreztem, hogy az életemet valamilyen koncepció köré kell alakítani. Olyan területet kerestem, amiben a képességeim legjavát tudom adni. A jazz műfaja és szenvedélye inspirált a legjobban.”   A zene iránti szenvedély feledteti azt is, ha áldozatokat kell hozni a hivatásért. Mikor erről kérdeztük elgondolkodva csak annyit mondott: „Bizonyára volt, de ha az ember azt csinálja, amit a legjobban szeret, ami a legjobban inspirálja, akkor ezeket a lemondásokat nem érzi áldozatnak.”  Persze Brigi életformája nem átlagos, a fellépések és meghívások nem mindig tervezhetőek, minden más alárendelődik a hivatásnak.   Örömmel hallottuk, hogy Brigi sem érez különbséget a nemek között, számára is az a fontos, hogy az illető mennyire elkötelezett a szakmája iránt. Nehézséget inkább az okoz számára, hogy meg kell küzdenie azért, hogy a szakmaisága maradjon előtérben, női mivoltával szemben.   Arról is megkérdeztük Brigit, hogy mit jelent számára a siker. Úgy érzi munkája különösen édes gyümölcse a prominens személyek megtisztelő figyelme és persze a fontos rendezvények. Számára fontos, hogy műsorait, estjeit kitüntette érdeklődésével Sophia Loren, Mr. Gorbacsov vagy a Depeche Mode. Ezenkívül egészen friss az öröm, hogy a héten kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínházban egy nagyszabású exkluzív Swing koncert Show-ra. Ugyanakkor fontos számára, hogy: „mindig kitartottam az elvem mellett, hogy a szakmai eredményeim miatt legyek fontos.”   Brigi a nőnapi nyilatkozatot stílusosan azzal fejezte be, hogy nem szeretne férfi lenni, jól érzi magát nőként, az összes nehézséggel együtt. Ha újra születne, akkor is szeretne nőnek születni.     \"Erdőhegyi Bogdán Krisztinajelenleg a Commerzbank AG képviseletében, Csehországban felsővezetőként látja el feladatait és két vagány fiú édesanyjaként szervezi családja életét. Amikor megkérdeztük, hogy mikor ragadta magával a hivatása elgondolkozott és arról mesélt, hogy nem könnyű erre választ adni, hiszen ugyanolyan nehéz ezt a kérdést megválaszolni, mint azt, hogy miért esünk szerelembe valakivel. Nem lehet pontosan megfogalmazni, hogy miért, de valahogy egy pillanat alatt eldől, hogy igen ezt kell tenned, ezt az utat kell járnod, persze ehhez nagyon sok céltudatosságra és alkalmazkodásra van szükség, ugyanúgy mint egy jó kapcsolatban.   Krisztina úgy fogalmazott: „nem a szakmámba szerettem bele, hanem abba és ahogyan a munkámat végzem, végezhetem. Fontos, hogy a feladatköröm nagyfokú szabadságot, önállóságot, kreativitást, a szűken vett munkakörön kívüli kitekintést, több szálon futó projektmunkát valamint emberi és szakmai szempontok alapján összeállított csapatot adjon.”   Krisztina számára nem a karrier építése a legfontosabb, szakmai munkái során mindig az eredményességet és a következetességet tartotta szem előtt. Krisztina vallja, hogy: „Kizárólag akkor tudsz eredményes lenni, ha mind magaddal mind a hozzád tartozó személyekkel szemben elérhető, de mégis magas elvárásokat támasztasz valamint következetes vagy.”
Arról is kérdeztük Krisztinát, hogy kellett-e áldozatokat hoznia, de úgy érzi, nem kellett lemondania semmiről, mert először két gyönyörű és okos gyermek édesanyja lett, ezután döntött úgy, hogy már a karrierre is koncentrálhat. Krisztina mesélt arról is, hogy mindez nem sikerülhetett volna, ha a férje nem áll mellette „coachként” és „managerként”, ha a családja nem támogatja és persze ha nincsenek nagyszerű főnökei a Commerzbanknál, akik arra fókuszáltak, hogy mit tett le az asztalra. Örömmel hallottuk, hogy a bank kitűzte azt a célt, hogy a nők számát jelentősen megemeli a management funkciókban is és persze azt is, hogy Krisztina sem különbözteti meg a kollégáit nemük alapján. „A szaktudást, kompetenciát nem az adott személy neme alapján mérik, számomra pedig mindig is az határozta meg, hogy kivel szeretek dolgozni, hogy az adott személy milyen szakmailag és emberileg.”   És hogy mi a legcsodálatosabb a nőkben? Krisztina szerint az, hogy a kritikus helyzetekben is nagyon erősek tudnak maradni.   \"Erdőhegyi Csercsik Juditmeg tudja erősíteni álláspontunkat, mely szerint családanyának lenni már felér egy vezetői beosztással, hiszen szervezni, összetartani, ellátni a családot, nevelni a gyerekeket sok energiát, türelmet, felelősséget jelent, csak éppen saját titkárnő, ingyenes fogorvosi ellátás és a versenyképes juttatási csomag nem jár hozzá.   Judit mindig magával sodor, amikor a családjáról beszél, ahogy ő fogalmazott  proragandaterhessége volt, amely minden panasztól mentesen zajlott. Sem előbb sem később nem lett volna jobb időpont arra, hogy várandós legyek, akkor és ott voltam - úgy hiszem - a leginkább felkészült rá.”   A legfontosabb persze Judit számára is az, hogy a gyermekei vidámak, kiegyensúlyozottak, egészségesek legyenek, jól fejlődjenek és a szülők is jól érezzük magukat velük. Ehhez nagyon kellenek a nagyok számára „kiszakított” idők is, ahogy Judit fogalmaz: „egy habos fürdő még akkor is, ha a két gyerek szimultán ordít, apa majd megoldja. Illetve kell az a heti egy este, amikor elmehetek tornázni és ugyanez jár a Páromnak is. Az első évben mindent kitöltött az Anyuka-létforma, később igényem lett másra is, 1-2 dolog, ami nem a gyerekekhez kapcsolódik. A fő, hogy feltöltsön és így még nagyobb örömmel és türelemmel telik el a gyerekidő, vagyis 24-ből 23 óra.”   Persze a boldog családi lét és a sok-sok öröm mellett ebben az esetben is felbukkan egy-két apró áldozat, le kell mondani a spontán programszervezésről, az ellustálkodott napszakokról, sokszor az alvásról, vagy a szabadon megválasztott időtartamú evésről. Juditot is megkérdeztük arról, hogy mi jelenti számára a sikert. Amikor a gyerekeit kiegyensúlyozottnak látja, úgy érzi jól csinálja. „Örülök az olyan apró sikereknek, mint a teljesen problémamentes szobatisztaságra átállás, vagy, ha tükröt tart elénk a hároméves, aki még csak olyanokat mond, hogy a kutyamegmája és nem pedig a bajszom alatt elharapott cifrábbakat.”   Juditot hallgatva úgy éreztük, hogy záró mondatát arról, miért szeret nő lenni, kizárólag szó szerint szabad leírjuk: „Mert olyan szépek vagyunk! Mert érezhetjük, ahogy egy élet éledezik bennünk, majd hogy megszülhetjük, testünkkel-lelkünkkel táplálhatjuk őt. Hogy van olyan kis élet, akinek már az a tény, hogy megöleljük maga a teljes megnyugvás. Csodálom a nőkben a hihetetlen szívósságot és a ki-tudja-hol rejtegetett tartalékokat.”
\"Erdőhegyi Rátkai Viktória. A Curves ugyanis kizárólag női edzőkkel várják hölgyvendégeiket. Viktória a Curves Margit körúti, és Zuglói klubjának ügyvezetője, egy 17 éves fiú édesanyja. Viktória  régóta az egészségügyben dolgozik, a rehabilitáció a kedvenc szakterülete. Fontos számára, hogy a termek vezetőjeként egészségtudatos életszemléletet terjeszthet a nők számára, könnyed és szórakoztató környezetben.   A tréning módszer, amely a klubokban elérhető, bármely korosztály számára biztonságosan végezhető 12-től 105 éves korig, az egészségmegőrzésen kívül számos betegség (legfőképp az ízületi bántalmak, belgyógyászati és reumatikus problémák) kezelésének, rehabilitációjának fontos része. Viktória számára fontos az egészséges életre való nevelés, a hölgyek életminőségén szeretne javítani. Viktória karrierje is kívánt áldozatokat, a gyermekével töltött idő csökkent. Ugyanakkor nagyon sok sikert könyvelhet el munkája során. „A klubban az eddigi legnagyobb elismerést egy idős hölgytől kaptam, akinél egy hónap alatt megszűnt az egyensúlyzavar, biztonságossá vált a járása, javult a légzése, még a busz után is tud futni. Az élet minőségén tudtunk sokat javítani. Ez hatalmas sikerélmény. Ilyen visszacsatolásokat szerencsére nap mint nap kapunk.”
A női és férfi munkatársak között Viktória sem észlel különbséget, persze vannak, akikkel könnyebb, vannak akikkel nehezebb együtt dolgozni, de ez nem a kolléga nemétől függ.
Viktória a kedvünkért megfogalmazta azt is miért szeret nő lenni: „szeretem ha a férjem nőként bánik velem, elkényeztet, udvarol, virágot hoz, úgy, hogy mindemellett a munkában egyenlően teljesítünk, de mellette mégis megmaradhatok nőnek.” Csodálja a hölgyek kitartását, az összetett problémamegoldó képességét, hogy egyszerre több dologban is tudnak teljesíteni és szívósságukat.     A fentiek alapján beláthatjuk, hogy már régen nem aktuális az 1955-ben íródott Háztartástan nőknek című könyv alábbi, emlékezetes bekezdése: „Készítse el a vacsorát időben. Már reggel vagy akár előző este tervezze meg, hogy a férjét finom vacsora fogadja, amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. Először ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében önnél. Ne zavarja. Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza…Ne felejtse el, hogy ő a ház ura és mint olyan mindig keresztülviszi a saját akaratát becsületesen és igazságosan. És jegyezze meg, a jó asszony tudja hol a helye.”   Ugye Hölgyeim?     JAM Team     

 

Glamour magazin

> 2011. 03. 03 Erdőhegyi Brigitta maximalizmusra törekszik Glamour magazin A Glamour Women of the Year legszebb hajú sztár kategóriájának egyik jelöltjét kérdeztük a gyönyörű hajáról, mit tesz azért, hogy mindig kifogástalan legyen a hajkoronája, és természetesen énekesnői karrierjéről is szó esett.

- Örültél ennek a jelölésnek, büszke vagy a hajadra? - Természetesen nagyon örültem, hogy másoknak is tetszik a hajam, sokat kell tenni azért, hogy mindig úgy nézzen ki, ahogy szeretném, mivel mind a munkámban és a megjelenésemben is a maximalizmusra törekszem. - Van valami különleges praktikád, vagy rituáléd, amit fontosnak tartasz a hajápolásban? Ragaszkodsz esetleg jól bevált termékekhez, vagy van állandó fodrászod? - Mindig is hosszú hajam volt, így odafigyeltem rá. A hajmosás után elengedhetetlen a balzsam, az ápoló pakolások. Észrevettem, hogy a stresszesebb időszakok a hajamra is kihatnak, olyankor jobban igényli az ápolást. Nem vagyok kísérletező típus, persze néha kellenek apróbb változtatások. Szeretem a jól bevált termékeket, ragaszkodom ahhoz a fodrászhoz is, akinél kitapasztaltam, hogy mindig olyan lesz a frizurám, amilyet elvárok. Természetesen a fotózásokon rábízom másra is a hajamat. - Karrieredben mik azok az események, amikre a legbüszkébb vagy? - Voltak olyan pontjai a pályámnak, amik igazi sikerélmények számomra. Ilyen volt amikor Sophia Loren fiának esküvőjén énekeltem, Gorbacsov 75. születésnapjára is felkértek, és a Depeche Mode budapesti tartózkodásaik alatt már kétszer is meghallgatták az önálló estemet. Március 11-én egy álmom válik valóra, mivel az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz egy nagyszabású koncertem, táncosokkal, látványos show-elemekkel.

 

est.hu

> 2011. 03. 02 Erdőhegyi Brigitta az Urániában Budapest, Uránia, március 11. 20:00 A szving korszakának megidézése Baz Luhrmann cukormázas Moulin Rouge-a óta, azaz épp egy évtizede számít különösen menőnek. A boldog húszas évek most egy éjszakára az Uránia kulisszái közé költöznek.

Az eredetileg balerinának készülő Erdőhegyi Brigitta az elmúlt évtized közepén már a legnagyobb világsztárok között forgolódott. Énekelt Sophia Loren fiának esküvőjén, de ugyanígy szórakoztatta a Depeche Mode tagjait, vagy épp a glasznoszty és a peresztrojka celebjét az akkor 75. születésnapját ünneplő Mihail Gorbacsovot és népes kompániáját. 2006-ban még csak egy Kis meglepetést kaptunk tőle, hogy idén aztán már egy igazi exkluzív koncerttel mulatasson minket. A szving elsősorban a boldog húszas és harmincas években ment nagyon a tengerentúlon, odaát Amerikában. A keresztapák között olyanokat találunk, mint Benny Goodman vagy épp Count Basie. Akkoriban erre roptak a fiatalok péntek esténként. Erdőhegyi Brigi most ezt a korszakot idézi meg, táncosokkal, big banddel, korhű jelmezekkel, korhű miliőben. Jazz, cha-cha-cha, bossa nova, blues, szamba és latin. Az est két vendége Szolnoki Péter és Farkas Gábor Gábriel lesz.

 

> 2011. 02. 27 Filmekkel a téli fásultság ellen   A szőke énekesnő, Erdőhegyi Brigitta rajong a zenéért és a századelő hangulatáért, amit munkájában folyamatos energia­forrásként él meg. A téli depresz­szió és a fényhiány azonban őt is eléri, ahogy mondja: február­ra már nagyon unni szokta a szürkeséget.

– Ilyenkor mindig belevágok valamibe: klipforgatás, pre­mier. Mire azokkal végzek, általában véget ér a tél – mondta az énekesnő, aki most egy szving­estre készül. – Amikor semmi sem segít, egy-egy jó film zökkent ki a szürke valóságból. Igazi filmőrült vagyok – vallotta be lapunknak Brigitta, akin – babarózsaszín estélyijében – egyáltalán nem látszott a téli depresszió. – Az egyik nagy kedvencemre, A zongoristára háromszor ültem be a moziba, egyszer az anyukámat is elvittem, alibiből. Szeretem Hollywoodot, de valahogy a több mondanivalóval bíró alkotásokra vágyom. Az igazán jó filmekhez akár napok is kellenek, hogy feldolgozza az ember!

 

Pannon Lapok

> 2011. 02. 20 \"Túlságosan jól érzem magam itthon\" \"Az életünk nem szólhat olyanról, amit nem a szívünk diktál\" Énekelt Sophia Loren fiának esküvőjén, a Depeche Mode számra exkluzív show műsort mutatott be, de fellépett Gorbacsov születésnapján is. Erdőhegyi Brigitta bár rengeteg felkérést kap, mégsem tervez külföldi karriert.

-Balerinának indult, énekes lett. Tudatos döntés volt, vagy csak sodródott? -A szüleim nyitottak voltak a művészetekre, kiszúrták, hogy van érzékem a mozgáshoz, s mire föleszméltem, már balettoztam, amit nagyon-nagyon szerettem, de ahogy nőttem fel, nem voltam meggyőződve arról, hogy ez lesz a hivatásom. Éreztem, hogy a zene kulcsszerepet játszik az életemben, volt bennem egy késztetés, hogy még közelebb próbáljak kerülni a közönséghez. Tulajdonképpen sosem mondtam le a táncról, de beleszerettem a zenébe. Még kamasz koromban a nagyapám fiókjában találtam egy bakelitlemezt, amin magyar jazzisták számai voltak, s mikor ezt meghallottam, olyan boldogságot éreztem, amit addig soha életemben. Beleszerettem, majd fokozatosan kezdtem kacérkodni a dologgal, énekelni tanultam, eljutottam Garay Attilához, aki világhírű jazzista, majd egyre inkább áttolódtak a hangsúlyok az éneklés felé. -Támogatták az éneklésben? -Azt gondolom, már az is támogatás, hogy nem gördítettek elém akadályokat. Nem kérdeztem senki véleményét, olyan típus vagyok, aki kigondol valamit, és ha a szakemberektől kap pozitív visszajelzést, akkor csinálja. Ahhoz, hogy hat évesen vigyenek balett órára, kell támogatás, később viszont, mikor a zene jött, elég idős voltam, hogy egyedül boldoguljak, hagyták, hogy járjam az utam. Már ez is elég nagy segítség. -Majd sorra jöttek a külföldi lehetőségek. -Nyolc évig csinálhattam a saját táncos-szvinges műsoromat, kvázi a Cotton Club dívája voltam. Elképesztően lelkes voltam, sok sikerélményem volt, ott nézett meg Sophia Loren csapata is. A Depeche Mode szervezője is látta a műsoromat, s amikor 2006-ban Budapesten koncertezett az együttes, a szabad estéjükön szerették volna, ha egy exkluzív show-t csinálnék, csak nekik. Később pedig, mikor újra Magyarországon jártak, megint szerették volna látni. Sophia Loren fiának esküvője pedig úgy jött, hogy szerettem volna albumot készíteni, a lemez producere pedig gondolt egy nagyot, hogy elküldi Sophia Loren titkárának a CD-met. Erre óriási patáliát csaptam, hogy mit képzel, ez egy halvaszületett ötlet, hogy gondolja, hogy egy ismeretlen magyar énekesnőt kérnének fel, hogy énekeljen az esküvőn. Teljesen reménytelennek éreztem, felháborított a gondolat is, hogy miért hoz ilyen abszolút kudarchelyzetbe. Ehhez képest visszaigazolták, hogy meghallgatták, és tetszik nekik. Kisebb csoda volt ez. - Ezen felbuzdulva nem akart külföldi karriert építeni? -Az igazán nagy sikerélményeim külfölddel kapcsolatosak, a műsoromat is rengeteg külföldi nézte. A mai napig rengeteg intést kapok, hogy nem kellett volna ennyire ragaszkodnom ahhoz, hogy itthon maradjak, de egyszer kimentem három hónapra énekelni külföldre, és olyan honvágyam volt, hogy megfogadtam, többet nem megyek. Más persze egy nyaralás, szeretek utazni, de az, hogy elkezdjek egy külföldi karriert építeni, túlságosan jól érzem magam itthon, azzal együtt is, hogy látom, milyen nehézségek vannak. Nem egy jó dolog, hogy ennyire ragaszkodom a családomhoz, a lakáshoz és az itthoni dolgokhoz, kifejezetten szerencsétlen egy énekes számára, aki szeretné önmagát megvalósítani. Szerencsésebb lett volna, ha van bennem egy kalandvágy, de sajnos az érzelmeimre nagyon erősen hagyatkozom. -Így jött a műsor ötlete is, ebbe a világba szerelmes? -Az egész korszakba, minden művészeti ágba, ami a ’30-as években volt jelen. Minden virágzott, és a legszebb oldalát mutatta. Nem csak a zenéjét, persze énekesként ezt tudom leginkább, de az egész akkori világot színpadra akartam vinni, minden eszköztárával. A mostani, márciusi koncert show is erről fog szólni, szeretném, hogy aki beül az Urániába, azt érezze, másfél órára visszament a ’30-as évek Amerikájába. Bele tudjon kóstolni ebbe a játékos, stílusos, elegáns világba, ami nagyon-nagyon más, mint ami most van. Azt gondolom, ebben vagyok a leghitelesebb, ezt tudom a legnagyobb odaadással csinálni. -Ránézésre viszont nagyon is a mai világban él, divatbemutatókon lehet látni, úgy hírlik, bolondja is a divatnak. -Nem zárja ki egymást a kettő, maximálisan megélem ennek a kornak minden szépségét és nehézségét. A divat lényege a megújulás, bárki megtalálhatja benne a számítását. Mindig azon igyekeztem, hogy megtaláljam azt, amiben önmagam lehetek. Olyan nem volt, hogy hordtam valamit, amiben nem éreztem jól magam, csak azért, mert divatos. A divat érdekes dolog, de nem vagyok a bolondja. Egy önkifejezési eszköz, abban a műfajban pedig, amit én csinálok, meglepő lenne, ha abszolút figyelmen kívül hagynám. Elvárják, hogy odafigyeljek magamra, ami nem is baj. Azt gondolom, szerencsés dolog az, hogy lehetőségem volt megélni egyszer kétszer azt, hogy megvehetem amit csak akarok. Aztán megértettem, hogy mindennek van határa. Csak azt érdemes megvásárolni, amibe az ember tényleg beleszeret. Örömmel bújok bele egy cipőbe, vagy kabátba, ezt nagyon tudom élvezni, de sokszor vesz meg az ember olyat, amiben nem is leli igazán örömét. - Mégis, elég komoly gyűjteménye van cipőkből, táskákból. - Igen, és naponta figyelmeztet arra, hogy ez nem kifejezetten egészséges. Ha az édesanyám eljön hozzám, szinte elájul, mikor meglátja a ruhatáram. - Hogy áll a házimunkával, különböző főzőcskézős műsorokban bebizonyította, hogy nem egy konyhatündér. Mindig is felvállaltam, hogy nem vagyok az. Az, hogy tisztán és rendben tartom a lakásom, az alap, de egy induló kapcsolatnál is felvállalom, hogy a főzés nem az erősségem. Szeretek jókat enni, de nem vagyok az az ember, aki ötkor nekiáll főzni, és nyolcra terülj-terülj asztalkámmal várja a párját. Nem azt mondom, hogy nem tudok összedobni egy-két egyszerűbb ételt egy héten egyszer, de nem a mindennapjaim része. Le a kalappal azok előtt a nők előtt, akiknek ez megy. Inkább könyvet olvasok, vagy elmegyek moziba, mint főzök, ha van pár szabad órám.

 

gentleman.hu

> 2011. 02. 18 Erdőhegyi Brigitta Swing varázslatra készül! donna.hu Erdőhegyi Brigitta eredetileg balerinának készült a Magyar Állami Balettintézet falai között, ezt követően tanulmányait klasszikus hangképzéssel folytatta és Garay Attila világhírű jazz-zongorista növendéke lett. A jó zenei alapokat felhasználva saját műsort készített. Neve leginkább akkor került be a hazai köztudatba, mikor 2004 szeptemberében egyedüli magyar előadóként énekelt Sophia Loren fia, az ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáros Andrea hegedűművész esküvőjén.

A koncert nagy sikert aratott a világsztárokból álló vendégek között. Ezt követően a 2006 tavaszán a hazánkban fellépő Depeche Mode tagjainak adott koncertet, egy exkluzív zártkörű önálló est keretein belül. Különleges élmény volt számára, amikor Primostenbe hívták meg Mihail Gorbacsov 75. születésnapjára rendezett estélyre, ahol különleges koncerttel szórakoztatta Gorbacsovot és a többi országból erre az alkalomra összegyűlt politikusokat. 2006-ban elkészítette első albumát \"Kis meglepetés\" címmel, ezt követően négy kislemez és videóklip is napvilágot látott. 2011-ben pedig egy újabb nagy lépésre szánta el magát Erdőhegyi Brigitta. Hosszas előkészületek és próbasorozat után, úgy döntött, hogy egy nagyszabású exkluzív Swing koncert Show-val lepi meg rajongóit 2011. Március 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ez nemcsak egy koncert, hanem egy hamisítatlan Swing varázslat lesz. A fergeteges koncert-show a \'20-as \'30-as évek Amerikájának varázslatos színpadi és zenei világát hivatott megidézni. Hét temperamentumos táncossal, különleges step produkcióval, nyolc főből álló lüktető zenekarral és korhű jelmezekkel, díszletekkel, látványelemekkel. Egy csipetnyi jazz, cha-cha-cha, megfűszerezve jó sok swinggel, bossanovával. Leheletnyi blues, szamba és persze a kor meghatározó musical és latin slágerei. Aranykornak nevezik ezt sokan, és ebbe a miliőbe enged bepillantást ezen a kivételes estén Erdőhegyi Brigitta sztárvendégeivel, Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel. Az aranytorkú énekesnő számára mindig a jazz, illetve a swing műfaj volt meghatározó. Így most nagy öröm számára, hogy egy swing-varázslat keretében léphet színpadra. \"A műfaj iránti rajongásom egészen gyermekkoromba nyúlik vissza. Úgy 10 éves lehettem, amikor a nagypapám fiókjában találtam egy jazz lemezt, meghallgattam, aminek hatására olyan boldogságot és teljességet éreztem, hogy feladtam korábbi balerina álmaimat, és eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy színpadra állhat ez a hazánkban egyedülálló produkció, melynek célja, hogy a közönség visszarepüljön az időben, és valóban megízlelje a ’30-as évek különleges atmoszférájú játékos, elegáns, stílusos világát. A zenei stílus mellett minden művészeti ágban – építészet, festészet – kedvencem ez a korszak, bízom benne, hogy ez a közönséget is magával ragadja\" – mondja Erdőhegyi Brigitta. Erdőhegyi Brigitta koncert-show Időpontja: 2011. március 11. (péntek), 20:00 óra

 

donna.hu

> 2011. 02. 18 Erdőhegyi Brigitta Swing varázslatra készül! donna.hu Erdőhegyi Brigitta eredetileg balerinának készült a Magyar Állami Balettintézet falai között, ezt követően tanulmányait klasszikus hangképzéssel folytatta és Garay Attila világhírű jazz-zongorista növendéke lett. A jó zenei alapokat felhasználva saját műsort készített. Neve leginkább akkor került be a hazai köztudatba, mikor 2004 szeptemberében egyedüli magyar előadóként énekelt Sophia Loren fia, az ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáros Andrea hegedűművész esküvőjén.

A koncert nagy sikert aratott a világsztárokból álló vendégek között. Ezt követően a 2006 tavaszán a hazánkban fellépő Depeche Mode tagjainak adott koncertet, egy exkluzív zártkörű önálló est keretein belül. Különleges élmény volt számára, amikor Primostenbe hívták meg Mihail Gorbacsov 75. születésnapjára rendezett estélyre, ahol különleges koncerttel szórakoztatta Gorbacsovot és a többi országból erre az alkalomra összegyűlt politikusokat. 2006-ban elkészítette első albumát \"Kis meglepetés\" címmel, ezt követően négy kislemez és videóklip is napvilágot látott. 2011-ben pedig egy újabb nagy lépésre szánta el magát Erdőhegyi Brigitta. Hosszas előkészületek és próbasorozat után, úgy döntött, hogy egy nagyszabású exkluzív Swing koncert Show-val lepi meg rajongóit 2011. Március 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ez nemcsak egy koncert, hanem egy hamisítatlan Swing varázslat lesz. A fergeteges koncert-show a \'20-as \'30-as évek Amerikájának varázslatos színpadi és zenei világát hivatott megidézni. Hét temperamentumos táncossal, különleges step produkcióval, nyolc főből álló lüktető zenekarral és korhű jelmezekkel, díszletekkel, látványelemekkel. Egy csipetnyi jazz, cha-cha-cha, megfűszerezve jó sok swinggel, bossanovával. Leheletnyi blues, szamba és persze a kor meghatározó musical és latin slágerei. Aranykornak nevezik ezt sokan, és ebbe a miliőbe enged bepillantást ezen a kivételes estén Erdőhegyi Brigitta sztárvendégeivel, Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel. Az aranytorkú énekesnő számára mindig a jazz, illetve a swing műfaj volt meghatározó. Így most nagy öröm számára, hogy egy swing-varázslat keretében léphet színpadra. \"A műfaj iránti rajongásom egészen gyermekkoromba nyúlik vissza. Úgy 10 éves lehettem, amikor a nagypapám fiókjában találtam egy jazz lemezt, meghallgattam, aminek hatására olyan boldogságot és teljességet éreztem, hogy feladtam korábbi balerina álmaimat, és eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy színpadra állhat ez a hazánkban egyedülálló produkció, melynek célja, hogy a közönség visszarepüljön az időben, és valóban megízlelje a ’30-as évek különleges atmoszférájú játékos, elegáns, stílusos világát. A zenei stílus mellett minden művészeti ágban – építészet, festészet – kedvencem ez a korszak, bízom benne, hogy ez a közönséget is magával ragadja\" – mondja Erdőhegyi Brigitta. Erdőhegyi Brigitta koncert-show Időpontja: 2011. március 11. (péntek), 20:00 óra

 

> 2011. 01. 26. Erdőhegyi Brigitta swing-varázslatra készül

Erdőhegyi Brigitta különleges koncert-show-n lép a közönség elé március 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Sztárvendégeivel, valamint táncosokkal és élő zenekarral a ’20-as ’30-as évek Amerikájába repíti a publikumot. Az aranytorkú énekesnő számára mindig a jazz, illetve a swing műfaj volt meghatározó. Így most nagy öröm számára, hogy egy swing-varázslat keretében léphet színpadra. „A műfaj iránti rajongásom egészen gyermekkoromba nyúlik vissza. Úgy 10 éves lehettem, amikor a nagypapám fiókjában találtam egy jazz lemezt, meghallgattam, aminek hatására olyan boldogságot és teljességet éreztem, hogy feladtam korábbi balerina álmaimat, és eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy színpadra állhat ez a hazánkban egyedülálló produkció, melynek célja, hogy a közönség visszarepüljön az időben, és valóban megízlelje a ’30-as évek különleges atmoszférájú játékos, elegáns, stílusos világát. A zenei stílus mellett minden művészeti ágban – építészet, festészet – kedvencem ez a korszak, bízom benne, hogy ez a közönséget is magával ragadja” – mondja Erdőhegyi Brigitta. A fergeteges koncert-show a ’20-as ’30-as évek Amerikájának varázslatos színpadi és zenei világát hivatott megidézni. Hét temperamentumos táncossal, különleges step produkcióval, nyolc főből álló lüktető zenekarral és korhű jelmezekkel, díszletekkel, látványelemekkel. Egy csipetnyi jazz, cha-cha-cha, megfűszerezve jó sok swinggel, bossanovával. Leheletnyi blues, szamba és persze a kor meghatározó musical és latin slágerei. Aranykornak nevezik ezt sokan, és ebbe a miliőbe enged bepillantást ezen a kivételes estén Erdőhegyi Brigitta sztárvendégeivel, Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel. Erdőhegyi Brigitta koncert-show
2010. március 11., (péntek), 20:00 óra
Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest, VIII. Ker., Rákóczi út 21.) További információ: www.ticketexpress.hu

 

> 2011. 01. 26. Erdőhegyi Brigitta swing-varázslatra készül

Erdőhegyi Brigitta különleges koncert-show-n lép a közönség elé március 11-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Sztárvendégeivel, valamint táncosokkal és élő zenekarral a ’20-as ’30-as évek Amerikájába repíti a publikumot. Az aranytorkú énekesnő számára mindig a jazz, illetve a swing műfaj volt meghatározó. Így most nagy öröm számára, hogy egy swing-varázslat keretében léphet színpadra. „A műfaj iránti rajongásom egészen gyermekkoromba nyúlik vissza. Úgy 10 éves lehettem, amikor a nagypapám fiókjában találtam egy jazz lemezt, meghallgattam, aminek hatására olyan boldogságot és teljességet éreztem, hogy feladtam korábbi balerina álmaimat, és eldöntöttem, hogy énekesnő leszek. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy színpadra állhat ez a hazánkban egyedülálló produkció, melynek célja, hogy a közönség visszarepüljön az időben, és valóban megízlelje a ’30-as évek különleges atmoszférájú játékos, elegáns, stílusos világát. A zenei stílus mellett minden művészeti ágban – építészet, festészet – kedvencem ez a korszak, bízom benne, hogy ez a közönséget is magával ragadja” – mondja Erdőhegyi Brigitta. A fergeteges koncert-show a ’20-as ’30-as évek Amerikájának varázslatos színpadi és zenei világát hivatott megidézni. Hét temperamentumos táncossal, különleges step produkcióval, nyolc főből álló lüktető zenekarral és korhű jelmezekkel, díszletekkel, látványelemekkel. Egy csipetnyi jazz, cha-cha-cha, megfűszerezve jó sok swinggel, bossanovával. Leheletnyi blues, szamba és persze a kor meghatározó musical és latin slágerei. Aranykornak nevezik ezt sokan, és ebbe a miliőbe enged bepillantást ezen a kivételes estén Erdőhegyi Brigitta sztárvendégeivel, Szolnoki Péterrel és Farkas Gábor Gábriellel. Erdőhegyi Brigitta koncert-show
2010. március 11., (péntek), 20:00 óra
Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest, VIII. Ker., Rákóczi út 21.) További információ: www.ticketexpress.hu

 

> 2011. 01. 20 2011 Glamour of the year dijátadógála: Erdőhegyi Brigitta a legszebb hajú sztár egyik jelöltje A GLAMOUR magazin Anglia és Amerika után hazánkban is hagyományt teremtett, hiszen nem telhet el március úgy, hogy ne tudjuk meg, hogy a legtehetségesebb és legsikeresebb hölgyek közül ki állhat be a Women of the Year címmel büszkélkedhető kedvencek sorába. 2011-ben ráadásul a legszerencsésebb szavazók is bejuthatnak az exkluzív gálára.

Ahogy az elmúlt két évben, idén is egy fergeteges, több tucatnyi sztárt felvonultató partin tudhatjuk meg, ki az év divattervezője, modellje, színésznője, énekesnője, műsorvezetője, kié a legszebb hajkorona és ki az a férfi, aki sármjával elvarázsolta a szavazókat. A cipődesigner Vágó Réka vagy a sötét harmónia megszállottja Mojzes Dóra lesz a befutó a tervezők versenyében? A mindössze 14 éves Axente Vanessát vagy a 17 éves Palvin Barbarát a magyar közönség is felfedezi? Az elegáns Schell Judit vagy a bájos Szinetár Dóra lesz az olvasók kedvence? A jazzes Harcsa Veronikának vagy a vadóc Tóth Gabinak sikerül legyőzni a tavalyi nyertest, Rúzsa Magdit? A kolléganők közül Lilu, Ördög Nóri vagy Barabás Éva lesz a legjobb műsorvezető vagy a rádiósok törnek az élre? Szőke vagy barna lesz az idei legszebb hajkorona? A megasztáros Kállay-Saunders András vagy az X Faktor tehetsége, Takács Nicolas sármosabb? A döntés ezúttal is az olvasók kezében van, ráadásul az idei GLAMOUR Women of the Year szavazói közül a legszerencsésebbek ott lehetnek a március 17-i exkluzív partin. A legszebb hajú sztár
  • Horgas Eszter
  • Erdőhegyi Brigitta
  • Bódi Sylvi
  • Janicsák Veca
  • Gigi

 

Sorry magazin

> 2011. 01. 04. Sztárok újévi divatja Sorry magazin Ha az ismert énekesnőre gondolunk, akkor fejben egyből társítjuk hozzá a nőiesen elegáns kifejezést is. Erről árulkodnak azok a ruhák is, amiben Brigit nemrégiben fotózták.

Brigi ruhatárának kétféle vonala van tulajdonképpen: az egyik a fellépőruhák, amíg valóban elegánsak, és hűen tükrözik azt a világot, ami jellemző a 20-30-as évek Amerikájára. A jazz műfaja ugyanis megkívánja ezt a fajta öltözéket, az énekesnő pedig nem csak az éneklésre, hanem a körítésre is nagy hangsúlyt fektet, ezáltal egy igazán minőségi produkciót létrehozva. A hétköznapi életben azonban szívesen bújik farmerba, amit szeret párosítani egy kicsit vagányabb felsővel és csizmával. Szereti egyébként a nőies magassarkúkat is, de inkább csizma párti. A konzervatív eleganciának sem akkora híve, hiszen imádja mindenben az ellentéteket, így a ruhákban is, emiatt a hétköznapi viselete igazán extravagáns szokott lenni. Ami pedig a szilvesztert illeti, öltözéke attól függ, hogy éppen aznap a színpadon van, vagy pedig egy buliban búcsúztatja az óévet a barátai társaságában. Rosta N. Napsugár

 

Képmás magazin

> 2010. 06. 12. Képmás interjú \"Ha az utadon vagy, vezetnek, ha nem, akkor ráncigálnak felülről\"

Erdőhegyi Brigitta énekelt Sophia Lorennek fia esküvőjén, fellépett Gorbacsov születésnapi ünnepségén, revüműsorát kétszer is megtapsolta a Depeche Mode. Mindenki lebeszélte róla, mégis megvalósította álmát: itthon lett sikeres jazz énekes. Hogyan lettél énekes? Szerencsém volt a szüleimmel, nagyon nyitottak a művészetek felé. Korán felismerték, hogy van tehetségem a tánchoz, így 3 éves koromtól balettiskolába jártam. Gyerekkorom a táncolásról szólt, balerinának készültem. Később észrevettem, hogy a zene nagyon fontos az életemben, felszabadított. Nem voltam arról meggyőződve, hogy csak a táncban fog kiteljesedni az életem. Aztán fokozatosan „csúszott be” az éneklés: a balettiskola mellett Schubert Évánál tanultam, kamaszkorom után pedig a klasszikus hangképzés alapjait kezdtem el tanulni. Ért meghatározó élmény útkeresés közben? Tizenéves koromban kezembe került a nagyapám fiókjából egy bakelit lemez, Azok a 20-as évek címmel. A válogatáslemezen az akkori magyar jazz kiválóságai -mint például Cserháti Zsuzsa- énekeltek jazz sztenderdeket angol nyelven. Szavakban leírhatatlan boldogságot éreztem a zene hallgatása közben. Folyamatosan arra gondoltam, hogy ha ennek az érzelemvilágnak csak a negyedét vissza tudnám adni, már boldog embernek érezném magam. Ez az élmény meghatározó volt a későbbiekben, ragaszkodtam hozzá, hogy ezt a műfajt énekeljem a későbbiekben. Támogattak ebben? Mindenki lebeszélt róla. Nem értették, hogy egy 18 éves kislány miért akar 60evvel korábbi zenét énekelni, azt végképp nem tudták elképzelni, hogy ebből majd meg is lehet élni a későbbiekben. Engem viszont ez a zenei világ inspirált, nem akartam a 90-es évek divatjának és elvárásainak megfelelően egy lányzenekar tagjaként működni. Úgy tűnik az idő téged igazolt.12 éve lépsz fel hetente a 20-as évek zenéjére épülő revüműsoroddal, világhírű muzsikusok ismertek el, többükkel közösen is dolgoztál. Kik segítettek utadon? A tanáraim sokat segítettek, bár szintén \"rögeszmésnek\" tartottak és próbáltak könnyedebb boldogulás felé terelgetni. Aztán egy idősebb kollégám segített: \"Kicsikém, ha már ennyire nem tudlak lebeszélni erről, akkor elviszlek meghallgatásra egy világhírű jazz zongoristához, aki ráadásul magyar.\" Ezután Garay Attila éveken át tanított énekelni. Nemcsak egy kultúrára igényesebb kor ízlésvilágát és minőségét adta át nekem, a hangomat is maximálisan a jazz hangzás irányába terelte. Jól ismerte ezt a világot, a tanár úr a jazz világ nagyjai ismerték el és utaztak miatta hazánkba csak dolgozhassanak vele. Már több éve jártam hozzá, amikor elvittem neki azt a lemezt, ami inspirált a pályámon; kiderült, hogy ő a zenei rendezője, megdöbbentett ez a \"véletlen\". Már volt színpadi gyakorlatod amikor elkezdtél énekelni, hiszen fiatalkorodtól kezdve balett táncosként szerepeltél. Mi a véleményed, a mai zenei tehetségkutatókon \"befutó\" fiatalok nem csöppennek túl mély vízbe? Én felnőtt emberként lettem énekesnő, a közönséghez is volt időm hozzászokni. Pozitívumnak tartom, hogy emberek jutnak lehetőséghez úgy, hogy ezek a műsorok tulajdonképpen -ha bújtatva is- de bulvárigényt szolgálnak ki. Hála Istennek kaptunk pár énekest, akik valódi élménnyel és tehetségükkel gazdagítanak minket. Én azonban sokukat féltem. Ha valakinek nincs kialakult világnézete, sziklaszilárd énképe – és 16 évesen miért lenne-, akkor a hirtelen jött népszerűség okozhat frusztrációkat. A bulvármédia az elmúlt két évben is sokat változott, egy felnőtt embernek is kőkeményen feladja a leckét. Aki nem tapasztalt ebben a világban, az csak az ösztöneire hagyatkozhat. Befolyásolja a zenei közízlés minőségét a tehetségkutató valóság show-k térnyerése?A közízlést természetesen a média nagy mértékben befolyásolja. Természetesen ezen kívül más dolgok is hatással vannak a mára kialakult helyzetnek itt Magyarországon a zenei területen. Rengeteg fájdalmas tapasztalatom van arra nézve, hogy mennyire nincs sok esetben becsülete a minőségi munkának és mennyire nem is igénylik. Többször tapasztalom, hogy szerencsés esetben adottak lennének a feltételek ahhoz ,hogy élőzenét kapjon a hallgató. Előfordul azonban, hogy nincsenek tisztában ennek varázsával. Rossz látni, hogy háttérbe szorul az igényes szórakoztatás. Nem vágyódtál el? Külföldön is sikeres pályafutás várhatott volna rád.Rengeteg nemzet közönsége előtt kipróbálhattam magam. Sok sikerélmény ért ennek kapcsán és ezért hálás vagyok. Többször adódott, adódik lehetőség rá de az érzelmeim alapján döntök és én nagyon kötődök a hazámhoz. A karrier szempontjából nem feltétlen szerencsés tulajdonság. Én mindig itthon akartam lenni. Radnóti Miklós életere gondolok. Őt figyelmeztették, hogy menjen el itthonról, mert a biztos pusztulás vár rá, mégis maradt. Azt mondta, ha ez a sorsom, akkor vállalnom kell. Ez most abszurdnak tűnik és nehéz megérteni, de néha azért eljátszom a gondolattal vajon az én ragaszkodásomnak hol lennének a határai. Hihetetlen mélységei vannak az érzésnek ,ami az otthont jelenti.Ha nincs meg ez a ragaszkodás egy fiatalban, amit én érzek, akkor nagyon jól teszi, ha kimegy szerencsét próbálni. \"Nyugaton\" jobban értékelnék a tehetséget? A minőséget értékelik jobban. Sok magyar operatőr, filmrendező külföldön söpörte be az elismeréseket, itthon ismeretlenek voltak. Pár Oscar díj után már itthon is elismerték őket kénytelen-kelletlen. Hiányzik az igény a minőségi produkcióra. Biztos külföldön is ott van a negatív oldal, de mégis elismerik, ha valaki vért izzadva dolgozza ki magából a tehetségét. Engem az bosszant a legjobban, hogy gyakran akkor sem adnak teret az újításnak, ha azért a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Téged mi hajtott előre? Gyerekkoromban gondoltam el, hogy kell legyen egy koncepcióm az életről, amiben hiszek, mert az fog előre vinni. Egyszerű volt a terv: énekelni akartam, mert ettől éreztem magam boldognak. Majd észre fogom venni, ha nem működik, de amíg egy szikrányi esélyt is látok, nem szabad a lelkesedést elveszíteni.Minden eredményt ugyanis megelőz egy olyan időszak, amikor úgy érzed, hogy bekötötték a szemed, mész az aknamezőn és minden erő ellened dolgozik, az álmok távolinak tűnnek. Ezért éreztem fontosnak, hogy olyasmit csináljak amit imádok mert abból folyamatosan erőt tud meríteni az ember. Hálás vagyok az égieknek azért amit a zenétől kaptam.

 

> 2010. 06. 12. Erdőhegyi Brigitta fellép a Monte Carlo Casinoban.

 

> 2010. 05. 06. Jam Session Swing Club - fellépő: Erdőhegyi Brigitta

 

hirextra.hu

> 2010. 04. 25. Sokáig nem jöttek a labdák hirextra.hu -Mikor és hol láthatunk legközelebb fellépés közben?

- Két produkcióban \"dolgozom\" párhuzamosan. A zenés-táncos revü- showban a 20-as, 30-as évek Amerikájának zenei és színpadi világába szeretném kalauzolni a közönséget egy 7 fős tánckarral. A műsorban a látvány legalább annyira fontos szerepet játszik, mint a hangzás. A jazz zenekarommal pedig különböző rendezvényeken szoktam fellépni, ilyen volt például Sophia Loren fiának az esküvője és Gorbacsov születésnapja. - Korábban olvashattuk, hogy a Depeche Mode kétszer is ellátogatott a koncertedre. Kevés embert ér ekkora megtiszteltetés; hogyan \"viselted\"? - A Depeche Mode 2006-ban koncertezett nálunk először. Akkori szervezőjük látta a műsoromat, amely akkor már 4 éve futott. Amikor megtudta, hogy a zenekar rendelkezik egy szabad estével, akkor jött a felkérés az exkluzív, zártkörű előadásra a zenekar részére; megkapták... Amikor idén januárban újból Magyarországon jártak, ismét látni szerették volna a Show-t az egyetlen szabad estéjükön. Ez nagyon-nagyon jólesett és büszke vagyok rá (mosolyog). - Külön produkcióval készültél az exkluzív felkérésre? 1éve volt a premiere az új show-műsoromnak, ezt mutattuk be nekik. Megtiszelt az érdeklődésük,örültem a kitörő lelkesedésüknek és,hogy ismét zajosan kimutatták a tettszésüket .Megnyugodtam,hogy nem bánták meg a programválasztásukat. - Fel van adva a lecke, ha egy ennyire ismert zenekartól kapsz felkérést. Mennyire izgultál? - Megmondom őszintén, nagyon izgultam aznap este. Ez egy órás műsor swing elemekkel, nem az a műfaj, amit ők képviselnek. Nem gondoltam komolyan, hogy ők egy ilyen műsort végig tudnak ülni. Nagyon meglepődtem, hogy figyelemmel végigülték, majd felállva tapsoltak és még az öltözőmbe is bejöttek a stáb tagjai. Nagyon aranyosak (barátiak, érdeklödök és kedvesek) voltak. - Hogy is fogalmazzunk, nem \"akárkiktől\" kaptál elismerést. Mennyire hatott ez rád? -Egy megerősítés volt a pályámon az, hogy 4 év után nem felejtettek el, sőt, külön kérték a műsort. Az utána történő elismerésük pedig meghatott. - Gorbacsov? - A két Depeche Mode között volt meg..Az egykori elnök 75. szülinapi estjét magyarok szervezték a horvátországi Primostenben, még 2006 szeptemberében. Ők kerestek meg, azt szerették volna, ha én éneklek a születésnapi partyn. Három napot töltöttünk együtt, nagyon érdekes élmény volt. Még gyerekkoromból emlékeztem rá, de nem gondoltam volna, hogy 20 év múltán is ennyire erőteljes ember benyomását kelti. Érezhető volt, hogy egy meghatározó figurája az emberiség történelmének. - Gyerekkorodban gondoltad volna, hogy testközelből ismered meg a politika vagy a popkultúra ikonjait? - Sosem gondoltam, hogy ez velem valaha is megtörténhet, még utána sem akartam elhinni- nevet fel Brigi. Rengeteget hívtak külföldre, de nem volt meg bennem a kalandvágy, hogy el is menjek. Nem a nemzetközi karrier volt a fő célom, egyszerűen csak haladni akartam az utamon. Ezért lepődtem meg a \"nagy megkereséseken\", mert sokkal kisebb célokért küzdöttem éveken keresztül. -Milyen kisebb célokra gondolsz? - Gyakorlatilag tíz éve énekelek. Akkor a magyar könnyűzenei piac – ami most sem könnyű- hihetetlenül be volt szűkülve, semmilyen nyitottság nem volt a kiadók részéről. 2006-ban jelent meg az első lemezem, én sokkal hamarabb szerettem volna. Ez a célom nem tudott megvalósulni, mert nem tudtam azonosulni az akkori elvárásokkal és-(példának okáért, nem álltam be egy lányzenekarba énekelni-ami akkor nagy divat volt- vagy az akkori rádios játszás érdekében számomra vállalhatatlan zenét csinálni)- Az évek során viszont megtanultam, hogy türelmesnek,kitartónak és nagyon nyitottnak kell lenni, soha nem tudhatja az ember, hogy mi fog történni. Emlékszem azokra az évekre, amikor csak tanultam-tanultam és nem pottyantak az ölembe a labdák, azaz a lehetőségek. Úgy éreztem, hogy ez a hivatásom, ami mellett ki kell tartanom a kudarcok ellenére is; végeztem a dolgom teljes szívemből. Ha nem így teszek, nem vártam volna felkészülten azt a labdát és kipottyant volna az ölemből. - Azt gondolom ilyen nevek és lehetőségek után fel van adva a lecke: nem neked, hanem a külföldnek; kíváncsian várjuk ki fogja felkérni Erdőhegyi Brigittát a közeljövőben. Szeretsz kirándulni? - Mostanában éreztem rá az ízére. Lehet, hogy pont azért, mert sok mindent megvalósítottam abból, amit szerettem volna. Egy éve kezdem azt megtanulni, hogy ki kell kapcsolni a néha a kerékvágásból. Ki kell menni a természetbe, imádom, hogy végre itt a tavasz! De a nyarat várom a legjobban, mert a tengerért annyira meg vagyok zavarodva, hogy az egész nyarat legszivesebben a tenger közelében tölteném. - Legkedvesebb nyaralóhelyed? - Nagyon tetszett Párizs, de tényleg a sós habokért bolondulok, ebben menthetetlen vagyok. Sokféle tenger partján sütkéreztem már, például Görögország, Törökország, Spanyolország, Mexikó strandjain, de eddig a horvát partok elégítették ki maradéktalanul komfortérzetemet. A Maldív-szigetek talán felülírhatná ezt a véleményem, de a sors eddig nem akarta, hogy eljussak oda: háromszor vágtam neki az útnak, de egyszer sem érkeztem meg. Először a Cunami miatt maradt el, utána a repülőgépen nem maradt hely, a harmadik kudarc okára már nem is emlékszek. - Félsz a repüléstől? - Nem, de jobban örülök, amikor autóba ülünk és rászánunk két hetet egy pörgős nyaralásra. Így voltunk Olaszországban. Bejártuk Toszkánát, Veronát, Firenzét, Viareggiot. Nagyon élveztem, hogy folyamatosan mentünk, nem foglaltunk előre hotelszobát, egyszerűen belevetettük magunkat a mediterrán élet hétköznapi ritmusába.