> 2010. 02. 23. Balerina vagy művésznő? \"2004. őszén kaptam a felkérést, hogy énekeljek Sophia Loren fia és Mészáros Andrea esküvőjén.\".

Kíváncsiak voltunk rá. Aztán megérkezett. Olyan nyugalmat árasztott magából, amit kevés ember manapság. Én kérdeztem, ő válaszolt. Amikor végeztünk csak egy mondat szaladt ki mindannyiunk száján: Órákig tudtam volna még hallgatni. Erdőhegyi Brigivel a budapesti Fogyasztóközpontban beszélgettünk. Egyre többet hallunk rólad a médiában, de átfogó anyagot arról, hogy honnan indultál nem igazán találhatunk. Többen ismernek és szeretnek, de gondolom az idáig vezető út nem volt egyszerű... Gyerekkoromban balettoztam. Az első 20 évem a balett jegyében telt. Közben gyerekfejjel nagypapám fiókjában találtam egy swing lemezt ami annyira tetszett, hogy eldöntöttem, azért szeretnék énekelni tanulni, hogy ilyen dalokat énekelhessek. Hálás vagyok a sorsnak mert később hazánk méltán világhírű jazz zongoristájához járhattam tanulni,Garay Attilához és immár tizedik éve klasszikus hangképzésre Lengyel Ildikóhoz. Nagyon konkrétan tudtam, hogy mi az a zenei irányvonal, ami tetszik. Volt egy elképzelésem a színpadi világot illetően is, hogy mi az amit ott szeretnék megvalósítani.Talán a táncos múlt miatt mindig show-ban gondolkodtam. Az itthoni és külföldi fellépések után aztán megnyílt Budapesten a Cotton Club egy olyan különleges hely, ami a 20-as, 30-as évek világát hivatott tükrözni. Ebben a csodás orfeumteremben megvalósíthattam régóta dédelgetett álmom. Azóta tudom,hogy az álmok valóra válhatnak akkor is ha nagyon valószínűtlennek,meseszerűnek tűnnek. Amióta ez a hely létezik, immár 8.éve azóta működik ott önálló estem. A 20-as évek amerikájának színpadi világának a jegyében ami természetesen folyamatosan újúl. Ez év februárjában készült el egy olyan show amire már rég készültem, vágytam, és amivel még terveim vannak.Közben,.2004 őszén kaptam a felkérést Sophia Loren titkárától, hogy énekeljek az ifjabb Carlo Ponti(Sophia Loren fia) és Mészáros Andrea esküvőjén. 2006 őszén érkezett a felkérés Gorbacsov születésnapjára, hogy üljek repülőre és énekeljek neki és az őt ünneplő politikus barátainak a születésnapi fogadásán.Ami szintén felemelő volt, még ebben az évben énekeltem a Depeche Mode-nak .Ők egyetlen Budapesten töltött estéjük alatt nézték meg a műsorom... Közben megjelent első önálló albumom és idén a 4.videoklippel jelentkeztem.. Ezek voltak a fő vonalak, amikkel el voltam foglalva idáig. Abban hittem, hogy nagyon jó, ha az ember tudja, hogy mit szeretne... Ettől nem is nagyon lehetett eltántorítani. Amikor kezdtem nagy divatja volt a szakmában a formációknak, fiatal lányokkal, akik táncolnak, énekelnek. Tudtam, hogy ez abszolút nem az én utam.Akkoriban sokan nem értették miért ragaszkodom ennyire a saját elképzelésemhez hiszen sokkal kézzelfoghatóbbnak tűnt a siker egy \"sztármenedzser\" csapatában ,kihasználva az adott divathullámokat. Én mindig a nehezebb utat választottam a sajátomat és sohasem bántam meg. Én úgyhiszem ,hogy az ember útja menet közben a részévé válik és ebben bőven benne van az amikor minden kilátástalannak tűnik szürreálisnak és reménytelennek.Amikor úgy érezzük,hogy minden ellenünk dolgozik.Viszont azt is hiszem,hogyha a jó úton megyünk ,tisztességgel, munkával akkor talán kapunk fentről segítséget. A szüleid mit szóltak a terveidhez? Szerencsém volt, hiszen ők olyan típusú emberek, akik elég hamar észrevették, hogy nem nagyon érdemes engem erőszakkal bármi felé terelni. Tudták, hogy a külső nyomást nem nagyon szeretem. Éppen eleget gyakorlok nyomást magamra. Hagyták, hogy járjam az utamat. De abban nagy szerencsém volt velük, hogy nagyon művészetpártoló és szerető emberek. Szüleimben is voltak művészi ambíciók, amik a család miatt sokáig abszolút háttérbe szorultak. Talán emiatt volt az, hogy soha nem mondták, hogy miért nem ezt csinálod, vagy inkább azt. Gondolom most is 100%-osan melletted állnak. Azt hiszem ugyanúgy állnak hozzám felnőttként, mint ahogy gyermekkoromban álltak. Már gyermekkoromban is hamar felnőtként kezeltek. Hálát adok értük a sorsnak. A média már az életed része. Hogy viselted ezt az elején, és hogy viseled most? Most már jobban. A médiába való bekerülés viszonylag fokozatosan történt nálam. Nem szerettem volna a figyelmet amíg nem vagyok biztos magamban. Szerintem az nagyon frusztráló tud lenni, hogy valaki úgy kap nyilvánosságot, hogy belül nem biztos benne, hogy ő ezt megérdemli. Én végig akartam járni az összes létező mélységét a dolognak, hogy tapasztalokat gyűjtsek h ogy érezzem az értékét. Ezért én nem nagyon kerestem ennek a lehetőségét. Aztán rájöttem, hogy ezt nem nagyon lehet megúszni. Ha tényleg akarok dolgokat megcsinálni, akkor nem tudom megkerülni. Ha nagykoncertet akarok, vagy el akarom juttatni az emberekhez azt, amit szeretnék, akkor ezt nagyon nehéz sutyiba csinálni, hogy senki ne halljon róla. Egészen addig én nem akartam lemezt. Ezt az időt nagyon el akartam tolni. Koncerteket akartam élőben, és csináltam is hála Istennek. Amikor hirtelen bejött a Sophia Loren általi felkérés, annak ellenére, hogy próbáltam rá felkészülni, azért furcsa volt. Tudjátok milyen a média. Néha rugalmasnak kell lenni néha meg nagyon nem.. A legfontosabb, hogy az embernek tudnia kell, hogy KI ő? Miért csinálja azt, amit csinál? Ezt tudja hova tenni. Ne értékelje túl, érezze, hogy bizonyos dolgoknak nincs akkora jelentősége, mint ahogy abban a pillanatban tűnik.. Ezeket tudni kell a helyén kezelni. Örülni annak, aminek örülni kell, ami meg nem olyan, azzal ne foglalkozzon az ember. Tehát azért próbára tesz. Van amire nem tudsz felkészülni. Hirtelen jött minden egyszerre. Akkor jelent meg a lemezem. Amikor az ember belecsöppen abba, hogy egy projektnek, amibe pénz van, annak a tárgya. Emberek bele akarnak szólni abba, hogy mit csináljon. Ezek voltak a nehézségek. Én annyira hozzászoktam ahhoz, hogy én döntöm el és én csinálom. Nekem egyébként mindig is ez volt a félelmem a különböző projektekkel, hogy nehéz, mert alkalmazkodni kell és bizonyos dolgokat figyelembe kell venni. Aztán szép lassan letisztult, hogy ezeket hogy kezeljem. De azt gondolom, hogy a média is ugyanolyan, mint bármilyen más terület, emberekből áll. Vannak nagyon jó fej emberek és vannak kevésbé. Nem szabad általánosítani. A nagyon kategorikus kijelentéseket és végletes dolgokat meg kell tanulni kezelni. Meg kell találni az egyensúlyt. Szép lassan igyekszek a helyén kezelni, hogy mi miért fontosés a lelki egyensúlyunk megtartásánál nincs fontosabb. Mi volt a legdurvább, vagy legmeghökkentőbb dolog, amit visszahallottál magadról a médiában, amin tényleg nagyon jót nevettél? Ezeket a sokkoló elemeket mindig kitörlöm az agyamból és nagyon nehéz visszaemlékezni rájuk, mert nem szívesen teszem. Nyilván az a legsokkolóbb, hogy kapsz egy telefont, hogy valaki valamit olvasott valahol és megnézed az újságot, ahol címlapon vagy azzal, hogy gyakorlatilag együtt élsz egy olyan emberrel, akihez konkrétan semmi közöd. Talán ez volt a legvégletesebb. Volt olyan is, amikor visszahallottam dolgokat internetes portálokon. Régebben soha nem mentem ezekre rá, de egyszer egy barátnőm felháborodott, hogy valaki beírt rólam, akkor rámentem. Olvastam és az volt a fejemben, hogy jó ég, rólam írták, de mintha nem is én lettem volna. Aztán rájöttem, hogy ezeket nem kell elolvasni, mert teljesen felesleges indulatokat gerjeszt. Voltak furcsaságok. Volt, amikor visszahallottam, hogy egyébként én 30 kilóval nehezebb vagyok, csak leretusálták az összes fotómat. Voltak ilyen szürreális dolgok. Nem hiszem, hogy ezzel túl sokat kéne foglalkozni, vagy tupírozni kéne. Hiszek azokban a dolgokban, hogy minél jobban foglalkozik az ember valamivel, ráparázik, aztán annál jobban jönnek ezek. Úgyhogy ezeket elfelejtem. Tanul belőle az ember, hiszen nem is lehet ezeket megúszni.Tudomásul kellett vennem és nem volt könnyű,hogy önnálló életet él a média a valós személyiségemen kívül és olyan végletes helyzetek adódhatnak amikor óriási a tátongó szakadék köztem a valóság és a médiában megjelenő kép között. Sokszor váratlanul és kivédhetetlenül.Tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzed tőle magad.Nem jó élmények ezek, igyekszik az ember elejét venni. Talán egyszer sikerül... Jelenleg hogy néz ki az életed? Köszönöm,igyekszem jól megélnem az életem. Gyakorlati értelemben véve a show nagy sikerrel megy hála Istennek. Ezzel kapcsolatban vannak további terveim. Mit gondolsz, mennyire van értelme lemezt megjelentetni. Az emberek nem nagyon vásárolják már őket. Én úgy voltam vele, hogy konkrétan nem is akartam lemezt csinálni. Nálam sok idő volt, mire albumom jelent meg. Teljesen el voltam lemez nélkül is. Viszont az játszódott le bennem, hogy rengeteg év eltelt a koncertekkel és ha valaki nem volt ott, akkor nem tudtam neki mit mutatni. Arra gondoltam, hogy ha valami történik és soha többet nem tudok énekelni, akkor semmi nyoma nem lesz neki. Azt hiszem a lemeznek az a lényege, hogy valamit lerakni és ez maga a csoda. Mégis féltem. Volt ilyen parám. Úgyis mindig minden változik. Megcsináltam a lemezt és utána egy évig nem hallgattam meg, hátha valamit hallok, amit már másképp gondolok, és akkor ezen fogok bosszankodni. Persze elötte 2 évig csak azon dolgoztam. Féltem a lemeztől és a mai napig bennem van egy drukk, mert mindig úgy érzem a stúdióban, hogy akkor, ott valami olyat kell csinálni, ami később is megállja a helyét és ettől van egy nyomás az egészen ami őrjitő tud lenni. Az élő műsorban nincs ilyen, mert ott megcsinálja az ember és vagy tetszik, vagy nem tetszik. De utána lehet holnap sokkal rosszabbul vagy jobban is csinálni.Benne van a változtatás lehetősége. Úgyhogy a lemezhez én kicsit másképp álltam hozzá, de mára ez is letisztult. Tekintettel a mostani lemezpiacra, nem könnyű a helyzet. Mindenkinek ezer baja van. Aztán felteszed a kérdést: Tényleg az én lemezem fog hiányozni az életükből? Ahhoz,hogy megcsináld, hinned kell a produkcióban.. Ettől függetlenül nem szabad gazdasági alapokon hozzáállni. Ha így áll neki az ember, akkor nemi is érdemes belekezdeni. Az, hogy mi lesz a lemezzel, hány példány fog elfogyni, az már egy másik kérdés. A lemezpiac, és egyáltalán a mostani helyzet nem arról szól, hogy ebbe lehessen gondolkodni. A lemezen kívül milyen terveid vannak? Szeretném a Show-mat minnél jobban minél több embernek megmutatni. Azt a boldogságot szeretném tovább adni, amit én a zenétől kapok.

 

Helyi téma

> 2010. 02. 17. Brigitta már tudja, mi a tepsi Erdőhegyi Brigitta énekelt már Sophia Loren esküvőjén, Gorbacsov születésnapján, mostani műsorát pedig már kétszer is megnézte a hazánkba látogató Depeche Mode együttes. Mégis a főző show hozta meg számára a felejthetetlen sikert, amikor is anyukájától érdeklődött, hogy mi a tepsi.

- Azóta sem lett a konyha a kedvenc helyem, a műsor óta talán csak spagettit készítettem. Édesanyám, aki remek szakács, bosszankodott is, mert mindig olyan barátom volt, aki szeretett főzni, így nekem nem kellett. Az említett főző műsor jó példa, hogy a mai korunk médiavilága nem kis kihívást jelenthet egy magamfajta ember számára. Brigitta jelenleg egyedül él, de nem szomorkodik. - Az igazi egy illúzió, ha valaki szerencsés megtalálja, bízom benne, hogy nekem is sikerül. A boldogság egyik titka az a hozzáállás, hogy mindig, minden körülmények között el kell hinnünk és észre kell vennünk a csodákat. Nem vagyok magányos, nagyon értékes baráti kapcsolataim vannak szakmán belül és kívül is – meséli az énekesnő. Szövegírójával, Szabó Ágnessel is barátivá vált a munkaviszony, képesek 5 órán keresztül telefonálni egymással. Reggeleit capuccinóval kezdi a díva, miközben olvasgatja kedvenc írói, Hamvas Béla, Márai Sándor, Müller Péter alkotásait, ezzel igyekszik pozitív gondolatokkal, érzésekkel feltölteni a fejét és szívét a nap többi részére.

 

Joy magazin

> 2010. 01. 19. Jól megélni a pillanatot ...ahogy tette ezt akkor is, amikor felkérték, hogy egyedüli magyar előadóként énekeljen Sophia Loren fiának budapesti esküvőjén. Vagy amikor a hazánkban koncertező Depeche Mode az ő showműsorát akarta látni.

Erdőhegyi Brigittával eredetileg egy divathangsúlyos, csacsogós beszélgetést terveztem, de már az első kérdésnél olyan mélységek felé vettük az irányt, ahonnan nem volt visszatérés. A lényének az energikus, eleven, önazonosságra törekvő vonásai, a szemléletmód, ahogyan a környezetét látja és ahogyan a világban él meggyőzően mutatja, hogy a szépsége nem csupán külső adottság, hanem olyan adomány, ami a lelken és a szellemen keresztül sugárzik. Mi az a néhány szó, ami téged hűen jellemez? A zene, ami a hivatásom és a hit, az elvhűség az, ami alapvetően meghatároznak engem. Ezek nem egyszerű jelzők ugyan, de tőlük vagyok ilyen ember, mert mindkettő mélyen gyökerezik bennem, ezekre építkezek. Nem jellemző rám, hogy magamról bárkinek is könnyen beszéljek, szokták is mondani, hogy zárkózott vagyok, az éneklés, a swing viszont egy olyan önkifejezési csatorna, ami a sajátom, és amivel örömet okozhatok másoknak. Elvhűség alatt mit értesz? Azt, hogy fontosak a célok, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan járod be az odavezető utat. Én ezt úgy teszem, hogy ne sértsek másokat, tiszteletben tartom az alapvető értékeket, a másik embert, az eszme tisztaságát. És amikor azt mondom, hogy ehhez vagyok hű, akkor az azt jelenti, hogy önmagamhoz vagyok hű. Ha a távol-keleti tanításokra gondolunk, akkor igazán csak az út létezik... ...és ha így van, azt tegyük a tőlünk telhető legjobb módon. Ez egy olyan belső elgondolás, amihez ragaszkodom. Nem vagyok egyébként elmozdíthatatlan az elképzeléseimtől, nyitott vagyok az új dolgokra, de a médiában rólam megjelent cikkek, riportok miatt szembesülnöm kellett azzal, hogy az emberek által rólam kialakított kép sokszor önálló életet él, miközben alig van közöm a tényként közölt hírekhez. Ezt megélni nehéz volt, hozzászokni még nehezebb, idő kellett ahhoz, hogy megtanuljam kezelni az ismertséggel járó pozitív és negatív aspektusokat, a szemléletmódomban ezek viszont megerősítettek. Minden dologban ott van a harmónia, a látszólagos ellentétek dacára is. Ha tehát tudom, hogy ki vagyok, honnan jöttem és merre tartok, akkor, de csak akkor képes vagyok kordában tartani az ezzel kapcsolatos érzéseimet, és nem feltétlenül kell beleőrülni ebbe az egyébként kiszolgáltatott helyzetbe. Fontos, hogy hogyan viszonyulunk, hiszen minden belőlünk indul ki. Ez a tanulási folyamat sok tudatosságra utal, de mennyire vagy képes haladni az árral? Mennyire engeded, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek? Ez mostanában nagyon foglalkoztat, sokat beszélgetünk arról a barátokkal, hogy mennyire fontos, hogy legyenek céljaink, de a rugalmasság legalább ennyire lényeges. Hogy ne döntsük el, hogy minek hogyan kell valósággá válnia, hogy engedjük a lehetőségeket megnyilvánulni. A “legyen meg a te akaratod” az imában szerintem pont erről szól. Van az én akaratom, kell is, hogy legyen, de előfordul, hogy a jóisten ennek más színezetet ad, és az élet erre újra meg újra jó példákat hoz. Érdemes észrevenni, ha valami sehogy sem akar összejönni, vagy nem akkor, amikor mi akarjuk. Ilyenkor szerintem épp szembemegyünk az árral, és nem az a mi utunk. Azt szoktam mondani, amikor valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném, hogy nem kudarcot vallottam, csak istennek van egy sokkal jobb ötlete az enyémnél. Ugyanakkor nem szolgáltatom ki magamat például a hold állásának, hogy a végén azt se tudjam, hol helyezkedek el a rendszerben. Folyamatosan tanulom, hogy hogyan legyek egyszerre tudatos és rugalmas, de szerencsére egy egész élet áll a rendelkezésemre. És mi az, ami neked segít ebben? A kulcsszó a nyitottság. Minden folytonos mozgásban van, minden változik, és adjuk meg a lehetőségét annak, hogy míg szemellenzővel, megrögzötten haladunk a kitűzött cél felé, addig a cél akár érdektelenné is válhat, eltűnhet a fontossága. Erre persze folyamatosan érkeznek a jelek, de sokan nem hajlandók tudomást venni ezekről, csak mennek előre valami felé, amit már csak az egó tart életben. Az élet meglepetéseit ezek szerint jól fogadod. Egyre jobban! Minél tudatosabb az ember, annál jobban tud örülni ezeknek a váratlan történéseknek. A legjobb dolgok mindig váratlanul érkeztek az életembe. Ha gyermeki kíváncsisággal fogadod őket, akkor könnyebb, élvezetesebb megélni őket. És ha elkapod ezt a fonalat és megtartod, akkor rájössz arra, hogy igen, ez miattam és értem történik úgy, ahogy. Milyen gyerek voltál? Honnan hozod ezt a szemléletet és a művészetekre való hangoltságot? A szüleimmel nagy szerencsém van, mert engedtek az érdeklődésem irányába menni. Mindkettőjüben voltak dédelgetett művészi álmok, mivel azonban ezek nem valósultak meg, támogatták az én álmaimat. Elég hamar kiderült, hogy érzékem van a tánchoz, balettezni kezdtem, és az életem első 20 éve erről is szólt. Látták, hogy ez nekem örömet okoz, hogy komolyan veszem, ezért minden áldozatot vállaltak, ami ezzel járt. Ennek a bűvkörében éltem gyerekként, fiatalként, és szerencsére senkivel nem kellett harcolnom a balettért, hanem megélhettem annak minden jó oldalát. Ebben is az a kettősség van, amiről eddig beszéltünk: kemény, koncentrált munka a háttérben, kecses, légies, könnyed mozdulatok a színpadon. Szerintem mindenre igaz ez, ami örömet okoz másoknak, Olajozottnak, habkönnyűnek tűnik, és azzal okoz gyönyörűséget másoknak, hogy a vérverejték és a küzdés nem jön át a produkción. Az énekléssel is így voltam. 18-19 éves felnőtt voltam már, amikor elkezdtem, és nehéz volt, mert nem tudtam, hogy hogyan fogom a technikákat jól elsajátítani. A sorsom az énekléssel kapcsolatban egyébként akkor dőlt el, amikor 13-14 éves koromban a nagypapám fiókjában rátaláltam az Azok a húszas évek című bakelitre, amin magyar előadók énekeltek swing világslágereket. Ez annyira meghatározó volt az életemben, hogy akkor ott eldöntöttem, hogy megtanulok énekelni. Ami külön érdekes a sztoriban, hogy pont az a Garay Attila indított el később a pályámon, aki ezen a lemezen énekesként és zenei rendezőként is közreműködött. Az életedben jelen lévő szinkronicitásnak az egyik mérföldköve a Cotton Club, ahol immáron 8 éve fellépsz, és aminek a dívája vagy. Hogy kezdődött ez a kapcsolat? Még Garay Attilához jártam tanulni, és semmilyen lehetőséget nem láttam arra, hogy ebben a zenei stílusban énekesnőként lehetőséghez jussak. A környezetemben mindenki megpróbált lebeszélni arról, hogy fiatalon egy olyan műfajnak szenteljem az életemet, aminek nincs jövője. Különösen nehéz volt a fókuszt megtartani, hiszen a realitás akkor még tényleg rácáfolt az elképzeléseimre, de annyi örömet és energiát kaptam a swingtől, hogy a hitem rendületlen maradt. És nem volt hiábavaló, mert eltelt 6-7 év, és egyszercsak megkerestek azzal, hogy nyílik egy ilyen klub, és a tulajdonos engem szeretne énekesnőnek. Nagyon akartam, nagyon hittem benne, és meg is valósult. Színpadra állítottam egy showműsort a ’20-as évek zenéiből a saját elképzeléseim szerint, amihez a Cotton Club tökéletes környezetet és atmoszférát teremt. Min dolgozol jelenleg? Most épp egy, az önálló estemmel kapcsolatos projekten dolgozom, amiről még nem szeretnék beszélni, mert kezdeti stádiumban van, de alakítom a terveimet, és remélem, hogy a víziókból hamarosan valóság lesz. Törekszem arra, hogy az, amit csinálok színvonalas legyen, értékeket közvetítsen. A divat a hétköznapok, az ünnepek, a különleges alkalmak szintjén fejez ki bennünket. Mit jelent számodra a divat, mit mond el rólad? A divatról nekem a megújulás szó jut eszembe. Nem szoktam a korlátokat feszegetni, nem vagyok egy kifejezetten kísérletező alkat. Van egy sajátos stílusom, a velem dolgozó stylistok is tudják, hogy mit viselek szívesen, tudom, hogy mi áll jól és mi nem. Ezzel együtt van egy természetes igényem a megújulásra, és itt lép be a divat, ami lehetővé teszi, hogy frissítsek a meglévő ruhatáramon. Inspirációt ad. Engem a nőiesebb stílus jellemez a leginkább, de itt is szeretem a kettősséget, vagyis hogy a finom letisztultságot megtörje egy rafinált megoldás. Két ellentétes dolog itt is nagyon klassz összhatást tud produkálni. Nem vagyok megszállottja a divatnak, de használom, hiszen a önkifejezésemhez hozzátartozik. Milyen szenvedélyed van? Táskamániás vagyok, és imádom a kabátokat és a cipőket. Bár el kell mondanom, hogy sokat változtam, mert míg korábban képes voltam a fizetésemet elkölteni két táskára, addig mára mintha kiéltem volna ezt a szenvedélyemet, és már nem mindenáron akarok egy-egy darabhoz hozzájutni. Megbántál-e valaha valamit? Van úgy, hogy hibázok, de nem kínzom magam hosszasan bűntudattal vagy haraggal. A döntéseim mögött általában tudatosság van, és ha mindezek ellenére nem sülnek el jól a dolgok, akkor annak úgy kellett lennie. Persze nem szeretek hibázni, de elfogadom, hogy vannak olyan helyzetek, amiket az adott pillanatban csakis úgy tudtunk megítélni, és lehet, hogy ez egy rossz döntés volt, de ha így volt, akkor az benne van az életfeladatunkban. Mindenesetre vállalom a tetteimet és azok következményeit is. Vannak az életnek furcsa játékai, amikor egy látszólagos rossz döntésről utólag kiderül, hogy jó döntés volt, a jóról pedig az, hogy lehetett volna jobb is, de ez már az élet sajátja. Mindez benne van a pakliban, így kerek egész az életünk. Szeretem a dolgok mélységeit megélni, sokszor a nehezebb út csábít, és ez is nagyon jellemző rám, visszacsatolva a beszélgetés elején feltett kérdésedre. Mivel lehet jól hatni rád, mi az, ami motivál? A szeretet, a ragaszkodás és az elkötelezettség nagyon. Ezzel kapcsolatban is van bennem végletesség. Párkapcsolatban például az első pár hónapban próbára teszem a pasit, mert tudnom kell, hogy mindenemmel együtt szeret és elfogad. A legkevésbé sem tudatos ez a részemről, de megfigyeltem magamon ezt a viselkedésmintát, tudok a létezéséről. Ha viszont mindennek dacára mellettem marad, akkor olyan bizalmat kap, hogy kamatostul kárpótolom mindenért. Barátságban is, szerelemben is azt szeretem, ha a kapcsolat mély, igazi és a nehézségekkel együtt egyre erősebb lesz. Jöhet bármi, nagyon hűséges tudok lenni, és szeretek is hűséges és odaadó lenni. A gazdasági és pénzügyi válság az élet minden területére hatással van, így a gondolkodásra is. Van egy olyan szemléletmód, ami a környezettudatos hozzáállásról, az emberekre és a természeti környezetre való odafigyelésről, a gondosságról szól. A te életedben ez mennyire van jelen? Én ennek az összetettségét figyelem. Minden válság mélyebb okokra enged következtetni, mint amiről a felszínen szól. Ez a mostani hatványozottan ilyen. Egyfajta kivetülése annak a globális válságnak, ami a társadalmakban az egyén szintjén már régóta tart. A probléma lényegét abban látom, hogy nem vagyunk egységben. Hogy a mai kor embere a felszínen mozog, ott éli a mindennapjait, nem ápolja sem a lelkét, sem a családja, a környezete lelkét. És már megint a viszonyulás hogyanjánál kötöttem ki. Meg az egyéni felelősségvállalásnál. Nem lehet eltekinteni attól, hogy igenis közösen hoztuk létre a mostani állapotot, és jobbá tenni is csak közösen tudjuk. Hamvas Bélától van egy gondolat, ami arról szól, hogy amikor megpróbálta kiheverni az I. Világháború okozta szörnyűségeket, a sokkot, akkor meg akarta keresni azt a pontot, ahol az emberiség kisiklott, rossz útra tért. Viszont elkövetett egy tipikusan a nyugati világra jellemző hibát, amikor egy kívülálló okot keresett. Azt kell tennünk, amire ő is rájött: a hiba bennünk van, belőlünk ered, kijavítani is csak ott tudjuk. Bármennyire is érezzük azt, hogy közvetlenül nincs közünk a helyzet kirobbanásához, a valóság az, hogy a krízis részei vagyunk, és nem fogjuk tudni megúszni anélkül, hogy önmagunkba néznénk. Egyszerűen felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért, a gondolatainkért úgy, hogy közben a lehető legjobbra törekedünk. Meg kell teremteni egy alapot az életben maradáshoz, és ez nem csak a pénzről szól, sokkal inkább a tudatosságról. Ne szennyezzük a környezetet, egymást, önmagunkat, mert az univerzális törvények működnek, és minden mindenre hatással van. Szerencsére pozitív értelemben is. A holisztikus szemlélet szerint test, lélek és szellem egy egységet alkotnak. Éppen ezért az egészség fenntartása, az egészség helyreállítása is a teljesség figyelembevételével történik. Brigi, hogyan őrzöd meg az egészséged minden értelemben? A megelőzésre helyezem a hangsúlyt, de nincsenek különös praktikáim. A szellemi és lelki épülésben a csend, a meditáció, az önmagammal való időtöltés, az elmélkedés segít. Szívesen vagyok egyedül, hogy letisztuljanak a dolgok, és szívesen vagyok olyan emberekkel, akikkel az alapvető értékeket illetően hasonlóan gondolkodunk. Igyekszem azzal foglalkozni, ami felemel, ami átsegít, ha szükségben vagyok, és nekem ez belső munka nélkül nem megy. Én ott teremtem meg az egyensúlyomat. Ezzel együtt sportolok is, de nem viszem túlzásba, mert a balett remek alapot adott. Manapság sokszor elég annyi mozgás is, amennyit a munkám, az önálló estjeim megkövetelnek. Az étkezéshez ösztönösen viszonyulok. A zsíros, nehéz ételeket nem kívánom, ahogy azokat sem, amik gyengítik az immunrendszert. Ez nem egy tudatos, megfeszített hozzáállás, egyszerűen csak azokat az ételeket szeretem, amik egyébként is jó hatással vannak az egészségemre, ezeket viszont egyáltalán nem vonom meg magamtól. Összességében abban hiszek, hogy ha belül minden rendben van, akkor az kint is megjelenik. 2010. 01. 19. 14:21:26 | Frissítve: 2010. 01. 21. 13:48:30