Facebook    Instagram    iTunes    wmmd    Youtube

 

 

HÍREK

 

Napi Ász

> 2006.09.29. Erdőhegyi: Rózsa Gyuri csak haver! (Napi Ász) Erdőhegyi Brigitta nem szereti feltárni magánéletének rejtelmeit, mondván ne a kapcsolati miatt kerüljön az újságok címlapjára. Az énekesnő mégis bevallotta lapunknak, hogy jelenleg nincs senkije, és a hírekkel ellentétben véletlenül sem alkotnak egy párt Rózsa Görggyel.

Mindig is távol álltak tőlem azok a média személyiségek, akik privátéletükkel hívják fel magukra a figyelmet. Szeretem ha intim marad a magánéletem. Most nagy bajban vagyok, nehezen kezelem ugyanis, hogy összeboronáltak Rózsa Györggyel. Nagyon szeretem Gyurit, nagyon jó fej, rendkívül udvarias és tüneményes haver, de nem fűznek hozzá szerelmi szálak. Büszke vagyok rá, hogy a barátjának tekint, én meg örülök, hogy ilyen cimborám lehet, mint ő. Ennél többre azonban nincs szó. Ráadásul annyi szakmai dolognak kell megfelelnem, ohy bele sem fér az életembe az elkötelezettség, ezért nincs is most senkim- ömlött a szó Brigiből, akit lelkileg megviselik a magánéletével kapcsolatos pletykák. - Gyuri igazán könnyen kezeli a helyzetet, leginkább nevet rajta, ám én ezt nem tudom megtenni, engem ugyanis nagyon zavar, ha irreális dolgokat beszélnek rólam. Napi Ász 2006.09.29

 

Napi Ász

> 2006.09.16. Vakmerőségért nem megy a szomszédba (Napi Ász) Erdőhegyi Brigitta már legelső klipjében bizonyította merészségét, amikor a Magyar Tudományos Akadémia tetjéről vetette le magát. Most azonban még vagányabb húzásra vállakozott a csinos énekesnő: egy repülőgépből háromezer méter magasból ugrott le ejtőernyővel.

Szeretem próbálgatni a határokat, ezért is vállaltam az ejtőernyő ugrást. Persze nem egyedül: egy fiú magára kötött, és együtt dobbantottunk háromezer méter magasból. Nagyon jó érzés volt, de nem mondanám, hogy nem voltak hányingergyanús pillanatok- vallota be.- Egy amerikai repülőgéppel mentünk fel a magasba, akkor még nem éreztem semmit. Amikor kinyitották az ajtót, nem volt lehetőségem dilemmázni, azonnal ugrottunk. Az ugrást követő négy bukfenc és az egy perces szabadesés igazán kellemetlen volt. Ám amikor kinyilt az ernyő, minden csodálatos lett. Hosszú percekig élvezkedtem, aztán a segítőm kormányzásra buzdított. Hamarosan ringlispilben éreztem magam. Ez sem volt jó érzés, de aztán úgy értünk földet, mint egy falevél. Utólag visszagondolva fantasztikus élményben volt részem, biztos vagyok benne, hogy gyakorolni fogom az extrém sportot. Napi Ász 2006.09.16

 

Star

> 2006.08.30. Nagyszülei választották a lakást (Star) Erdőhegyi Brigitta egy 60 négyzetméteres Duna-parti lakásban piheni ki egy hosszú és rázós nap fáradalmait. A két és fél szobás lakásban egy fésülködő asztalon kívül egyáltalán nincs semmilyen tároló szekrény.

-Külön kértem, hogy alakitsanak ki egy gardrobszobát a lakásban, mert nem nagyon szeretem, ha mindenhol bútorokat kell kerülgetnem -meséli az énekesnő - ott minden elfér kényelmesen. A lakást öt éve vásárolta Brigitta. Nagyszülei hívták fel a figyelmét a Duna-parti ingatlanra. Még csak a terveket láttam a rajzasztalon, de befizettem a kezdőrészletet. Így utólag elég naív dolognak tartom, hogy még a ház alapozása előtt fizettem, ma már biztosan nem csinálnék ilyet. Szerencsére nem bántam meg, nagyon szeretek itt lakni. Az igaz, hogy kiautózni gyűlölök, de ha már becsukom magam mögött az ajtót, akkor kitűnően érzem magam. Mediterrán jellegét, szerencsére a nevén túl is érzékelni, hiszen tényleg a stílus meghatározó elemei szerint építették a lakótömböket, s nem úgy néz ki, mint egy színes panel-lakótelep. Star 2006.08.30.

 

Sorry!

> 2006.08.29. Előre megálmodták, hogy szobor lesz (Sorry!) Nem kis tortúrát állt ki Erdőhegyi Brigitta, miután Szelényi Péter szobrász kérésére elvállalta, hogy a művész augusztus 26-án nyíló kiállítására egy életnagyságú alkotás készüljön róla. \"Az elmúlt hétvégén hajtottuk végre az akciót, ami tényleg nem volt egyszerű. A rám öntött anyag tíz kilogrammot nyomott és alig kaptam levegőt. A legérdekesebb az egészben az volt, hogy előtte felhívott az egyik rokonom, mert furcsát álmodott rólam: szoborként látott. Másnap aztán, amikor jött a felkérés, alig hittem el a dolgot.

Sorry! 2006.08.29

 

Star

> 2006.08.23. Húsz kérdés (Star) Star: Mi volt a legszebb mondat amit valaha mondtak neked?

Brigi: Szüleim az első lemezem megjelenésekor olyan büszkék voltak, hogy szólniuk sem kellett. Star: Ki segített a karriered elindításában? Brigi: Garai Attila és Lengyel Ildikó tanáraim, és az első dzsesszlemez ami egyáltalán inspirált a zenei pályára. És Sophia Loren is elég nagyot dobott rajta. Star: Van olyan kollégád, akit csodálsz? Brigi: A néhai Cserháti Zsuzsa. Star: Mit vettél utoljára és mennyibe került? Brigi: Egy táskát 30 ezer forintért. Star: Mit kívánnál magadnak? Brigi: Erős idegrendszert, és végtelen nyugalmat. Star: Tettél valami olyat amit megbántál? Brigi: Átgondoltan döntök, úgyhogy nem szoktam semmit megbánni. Star: Milyen számodra az ideális szerető? Brigi: Domináns, határozott, tudja mit akar, ugyanakkor érzékeny és imád. Star: Kit vágnál pofon legszívesebben? Brigi: Nincs bennem semmiféle agresszió. Star: Milyen számodra az ideális este? Brigi: Egy mozgalmas nap után, amikor tudom, hogy mindent remekül elvégeztem, szeretek egy jó vacsora mellett megpihenni. Star: Megcsalt valaha a párod? Brigi: Nincs tudomásom róla. Star: Megcsaltad valaha a párod? Brigi: Nem. Star: Mi volt a legrosszab, amit valaha rólad írtak? Brigi: Újságban nem írtak rosszat, inkább internetes fórumokon gyalázkodnak. Star: Mi a hobbid? Brigi: Mozi, olvasás, zene. Star: Milyen állatot tartanál szívesen. Brigi: Ha már van egy kis szabadidőm, azt inkább emberekkel töltöm. Star: Minek nem tudsz ellenállni? Brigi: A finom ételeknek. A jó étkeket sosem vonom meg magamtól. Star: Mondasz néha kegyes hazugságokat? Brigi: Igen. Star: Melyik a kedvenc filmed? Brigi: A keresztapa. Star: Mit szoktál megnézni a tévében? Brigi: A dokumentum filmeket. Előre kinézem az újságból, s még a noteszembe is beírom, hogy mikor kezdődik a műsor. Star: Mi a véleményed a házasságról? Brigi: Csak szigorúan akkor látom értelmét, ha az ember teljes meggyőződéssel köti össze az életét egy férfival. Máskülönben közönséges ripacskodás. Star: Melyek a szakmai terveid? Brigi: Olyan zenét szeretnék készíteni, amely élményt nyújt nekem is, és a kedves közönségnek is. Ahhoz pedig a jó Isten segítségét várom és kérem, hogy ne csupán röpke élvezetet, hanem maradandót is tudjak alkotni. Star 2006.08.23

 

Blikk

> 2006.08.12. Szoborba öntik Brigit (Blikk) Budapest- Életében először mutatta meg kendőzetlen bájait Erdőhegyi Brigita(30). A gyönyörű énekesnő ráadásul nem is egy fotózás kedvéért szabadult meg ruháitól, hanem azért hogy idomait gipszbe öntsék, és egy élethű szobor készüljön róla.

Pedig számos magazin csábította már, hogy mutassa meg bájait, de eddig egytől egyig kosarat kaptak, csakis Felényi Péter(55) festő és szobrász kedvéért szabadult meg a ruháitól. -Péter felkérésén is gondolkoznom kellett egy picit, de végül igent mondtam- mondta lapunknak az énekesnő.- Csak a szobor kedvéért történik minden, és ez szerintem abszolut a művészet kategóriába tartozik. A szobrász lapunknak azt is elárulta, miért Brigi lett a kiválasztott. - Gyakran hallgattam Brigi dalait, és volt alkalmam személyesen is találkozni vele- mondta Felényi Péter.- Hihetetlen a kisugárzása, így nem volt kérdéses a választás.Csütörtök délután pedig már gipsztestet is ölthetett a gyönyörű szőke lány. A testrészei egy szoboregyüttes részét képezik majd, amelyet augusztus végétől lehet megtekinteni a budaörsi városházán. Blikk 2006.08.12

 

Panoráma

> 2006.08.01. Brigitta Kis meglepetése (Panoráma) Erdőhegyi Brigitta az Állami Balett Intézet falai között balerinának készült, majd a Harlekin Gyermekszínház hallgatója lett, később musicel stúdióba járt Schubert Évához. Egy évtizede kezdett klasszikus hangképzéssel foglalkozni, immár hét éve Lengyel Ildikóhoz jár. Zenei érdeklődése leginkább a dzsessz felé irányult, így került közel a műfajhoz a világhírű dzsesszzongorista Garay Attila tanítása által.

A média reflektorfényébe legelőször a TV2 \"Kifutó\" című műsorában lépett 1999-ben, sőt ebben az évben Makai Zoltán zeneszerzővel együttest alakítottak. Bár sikeres együtt működés volt-dalait előszeretettel játszotta a rádió, videóklippjüket a televízió- mégis visszatért régi szerelméhez, a dzsessz világához. Számos külföldi és hazai fellépést követően 2002 februárjában felkérést kapott az akkor frissen megnyílt Cotton Clubtól, miszerint legyen a hely állandó dívája. Így Brigitta mintegy öt esztendeje önnálló műsorával nyűgözi le a közönségét, nemcsak hangjával, kivételes megjelenésével, hanem egyéni előadóművészi stílusával egyaránt. E műfaj kedvelőinek a hely szinte törzshelynek számít, hiszen hűen tükrözi nemcsak hangzásában, de látványában is az 1920-as \'30-as évek Amerikájának világát. 2004 szeptemberében exkluzív felkérést kapott Carlo Giustitól, Sophia Loren titkárától, hogy egyetelen magyar előadóként szerepeljen Ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáro Andrea hegedűművész esküvőjén. A világsztárokból álló vendégsereget Brigi elbűvölte és a siker nem maradt el, nem várt érdeklődést váltott ki nemzetközi szinten is. Carlo Giusti meghívására a Monte-Carlo fesztiválon énekelt és Miamiban egy nemzetközi válogatásalbumra kérték fel. Brigitta ötletéből valósult meg a Békedal, melyhez számos híres magyar előadóművész is csatlakozott, az előadók a világot eluralkodott terrorcselekmények elleni tiltakozásuknak adtak hangot. Brigittára jellemő finom, nőies érzékisége, mely nem csak hangján keresztül, de megjelenése által is maradandó élményt nyújt. Ez év elején jelent meg első önálló albuma Kis meglepetés címmel. Panoráma 2006 július-augusztus

 

Blikk

> 2006.07.24. Erdőhegyi Brigittát elvarázsolta Párizs (Blikk) Párizs - Életében először, és egy DVD hatására utazott Párizsba Erdőhegyi Brigitta (28). A csinos énekesnő három napot töltött a szerelem fővárosában.

- A város szívében laktam, egy olyan apartmanban, amelynek a WC-ablakán át is a Diadalívet láttam - mesélte mosolyogva. - Nem bántam meg az utat, mert azt kaptam, amit reméltem, sőt jóval többet, hiszen a mostani élmények biztosan megelevenednek majd a következő albumomon. Brigi egyik nagy kedvence, Diana Krall DVD-jét hallgatva és nézegetve döntött úgy, hogy a francia fővárosba utazik. A lemezen ugyanis rengeteg kép szerepelt a romantikus városról és nevezetességeiről. Brigi pedig egytől egyig végigjárta őket. - Láttam az Eiffel-tornyot, a Moulin Rouge-t, a Diadalívet, szóval csaknem mindent bebarangoltam - mesélte. - Egy dologban vagyok biztos, nem utoljára jártam ott. Blikk 2006.07.24.

 

Sorry!

> 2006.07.11. Évekkel ezelőtt megálmodta a nyaralást (Sorry!) Erdőhegyi Brigitta bokros teendői közepette szakított időta pihenésre is Egy hetet Cipruson töltött. \"Mesés volt a környezet, a szobámból a terasz a szállodát körülölelő medencébe vezetett. Ám a legfurcsább az volt, hogy évekkel ezelőtt volt egy visszatérő álmom: egy öbölben úszkáltam, és minden ugyanúgy nézett ki mint a ciprusi szállodában. Jól éreztem magam, ami ritkaság, ugyanis mindig és mindenütt honvágyam van, és nem tudok két napnál tovább egyhelyben maradni.\"

 

Blikk

> 2006.06.06. Brigi a háború megszállotja (Blikk) Erdőhegyi Brigittának(29) a II. világháború a szenvedélye. A dzsesszénekesnőt, aki Sophia Lorent és a Depeche Mode-ot is elkápráztatta hangjával, már kislánykora óta foglalkoztatja ez az időszak, mindent elolvas és megnéz, ami erről a véres korszakról szól.

-Nem tudom , hogy miből adódik ez az érdeklődés, talán a békéhez való görcsös ragaszkodásból. Már óvodáskoromban háborús rémálmaim voltak, sokszor éjszaka is felébredtem, és az anyukám nyugtatgatott, hogy béke van ne aggódjak. Amikor nagyobb lettem, megnéztem az összes erre vonatkozó filmet, videóra vettem és rendszereztem azokat - mesélte Brigi. - Igazából a háború emberi vonatkozása, és nem a hadi része érdekel. A mai napig szívesen olvasok ilyen témájú könyveket.

 

www.mellesleg.hu

> 2006.05.29. Meglepetések nélkül (www.mellesleg.hu) Erdőhegyi Brigittával sok helyen találkozhatunk manapság. Amióta másfél évvel ezelőtt énekesnőként meghívást kapott Sophia Loren fiának esküvőjére, egy csapásra megismerte itthon is mindenki, hiszen azonnal felkapta a bulvársajtó.

Két éves munka gyümölcseként Kis meglepetés című albuma nemrég került a boltokba, bár azok az olvasók, akik nem csak a hangjára kíváncsiak, már a Penthouse magazinban is megcsodálhatták az énekesnő bájait. A művészetek iránti érdeklődése édesapjának köszönhető, igényessége pedig családi hagyomány – otthon ugyanis elég magasan volt mindig is a mérce, és Brigitta sem engedte, hogy ez lejjebb kerüljön. Az Állami Balett-intézet, a Harlequin Gyermekszínház, Schubert Éva musicalstúdiója, majd további tanul-mányok vezettek a későbbi sikerekhez. Noha Brigitta legkedvesebb műfaja a jazz, albuma inkább poposabb hangzású. Énektanár, fellépések, koncertek, próbák, fotózások, interjúk, klipforgatás… - egyszóval Brigitta nem unatkozik, mindig van valamilyen történés körötte. Beskatulyázni mégsem lehet, hiszen az éneklés terén több műfajban is otthon van. A mellesleg.hu stábja, ha nem is meglepetésszerűen, de ellátogatott az énekesnő otthonába. Brigi kedvesen fogadott bennünket a sok kabala macival együtt. Nagy gyűjtője a játék mackóknak, akikkel együtt tölti mindennapjait. Ottjártunkkor interjút készítettünk, melyben Brigi beavatott titkaiba és távoli elképzeléseibe. Ezt követően hétköznapi képeket készítettünk melyeket megosztottunk veletek is. Erőhegyi Brigitta a Cotton Club Orpheumának állandó fellépőjeként márciusban abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Depeche Mode tagjai hallgatták meg a fellépését. A zártkörű eseményen az együttes frontembere, Dave Gahan ugyan nem jelent meg, de Brigitta ezen nem csodálkozik: biztos benne, hogy Dave örült, végre rendesen kipihenheti magát két fellépés között. Az együttes többi tagjának, különösen Martin Gore-nak azopnban nagyon tetszett az énekesnő produkciója – a koncert végén még a színpadra is felment és Frank Sinatra dalokat énekelt Brigivel, a Cotton Club Jazz Band kíséretében. www.mellesleg.hu

 

Sorry!

> 2006.05.16. Jáksó kontra Erdőhegyi Brigitta (Sorry!) Erdőhegyi Brigitta énekesnőt is elérte Jáksó - vagy inkább a Kész Átverés Show - keze. Az énekesnővel elhitették, hogy három amerikai producer akarja meghallgatni. Az előkészületek alatt Joker-szájat festettek neki, és szado-mazo ruhát akartak ráadni, amit azonban már nehezen viselt a pórul járt énekesnő. A végén Brigi a fenébe küldte a Heti Hetes, illetve a Kész Átverés műsor vezetőjét.

Sorry 2006.05.16

 

www.index.hu

> 2006.05.11. A botrány az egészséges egy divatgálán (www.index.hu) Lakatos Márk Robert Smith-nek öltözött, és nyújtogatta a nyelvét. Gepárd egy műanyag pisztollyal hadonászott, Erdőhegyi Brigi köldökig érő dekoltázzsal villogott. A Fashion Awards díjátadón a tömeg felülmúlta a képzeletünket, nem kevésbé az élmény.

\"Lányok, szeretnétek dugni a haverommal?\" – kérdezte a Velvet két újságírójától egy srác a Színművészeti Egyetem előtt, de nem adtunk neki kedvező választ. Ekkor viszont már tudtuk, kellemes hangulatú, kulturált esténk lesz. Csak a díjazottak A Fashion Awards díjátadóra érkeztünk az Uránia moziba gondosan kiválasztott öltözetben, mivel kritikus munkásságunk következtében néhány divattervező és stylist (Zoób Katti, Lakatos Márk, Herczeg Zoltán) a fekete listáján jegyez bennünket, és nem szerettük volna, ha úgy vélik, rossz ízlésünk miatt írunk olykor kellemetlen mondatokat. Ekkor még nem sejtettük, hogy a szóban forgó divatművészek javarészt el sem jönnek, habár idehaza az a hagyomány, hogy a díjátadókon leginkább csak a díjazottak vesznek részt, a jelöltek kevésbé. Ezek a seregszemlék arra jók, hogy - bár magyar textilipar köztudottan nem létezik - rávilágítsanak arra, hogy az igény azért él a magyar emberben, hogy ne úgy nézzen ki, mintha a Tescóból válogatná össze a ruhatárát. Le kell viszont szögezni, Lakatos Márk nem nyert díjat, de megjelent. Az este tiszteletére Robert Smith-nek öltözött stylist valószínűleg a Bizottság zenekar „A botrány, a botrány az egészséges” dalszövegére melegített a rendezvény előtt, ugyanis a teremben épp helyet foglaló vendégeket gyors nyelvnyújtogatással üdvözölte, majd a díjátadó alatt a nézőtérről vidám kurjongatásokkal kommentálta az eseményeket (mint például: \"Király Tamás a király!\"). Velvet Feljelentő Ám amikor a két műsorvezető, a Vivából ismert Patrícia és Kristóf megelégelve a közjátékot teret adott volna neki a kibontakozásra, már a büfében lazított. „Majd írja meg valaki ezt a Velvet feljelentőn!” – mondta Steiner Kristóf, és a nyilvános megjegyzését hangosan üdvözöltük a hatodik sorból. Azért is örültünk, mert még csak médiatámogatók sem voltunk. Éreztük, szívből mondja. Érdekes, hogy Viva Kristóf épp Lakatos Márk kontextusában említette a Velvetet, mert úgy tudjuk, a stylistnak nem vagyunk épp a szíve csücske. Készülünk is rá egész éjjel, hogy újraértelmezzük vele a kapcsolatunkat, de Márk olyan furcsán nézett, amikor az állófogadáson felé igyekeztünk, hogy inkább máskorra halasztottuk a megbékélést. A mákosguba Viva Kristóf viszont annál kedvesebb volt, amikor a tömegben összefutottunk, és pontosan idézte a róla megjelent eddigi két feljelentőt. Kiegészítve azzal, hogy az egyik tévesen állította, hogy mákosgubát is evett a Westendben, amit itt és most helyreigazítunk. De a további öniróniával vegyes önajnározás helyett térjünk vissza a díjátadóra. A Fashion tévén szocializálódott nézőknek már van fogalmuk arról, milyenek is a divatszakma díjátadói, de itt nem a nyugati trendekből kell kiindulni. Habár a profi körítés– például név szerinti ültetés, a jelöltekről készült igényes bemutatkozó filmek, és tört ütemű, igényes aláfestő zene, színvonalas, dongónak öltöztetett, időnként bájosan bakizó műsorvezetők, trendi haknik – megoldottak, az egész esemény hangulata mégis dekadens. Nem vagyok leszbikus Felsorolásba nem kezdünk, a seregszemlén látott egyik kedvencünk Baricz Katalin fotóművész, az est fővédnöke volt, és nemcsak laza fehér tornacipője miatt, hanem a munkái is tetszenek. A másik favoritunk az év fodrásza díjat elnyerő Koczka Beatrix volt fordított coming outja miatt. A Megasztár fodrásza, miután elmesélte, hogy a nagypapája tiszteletére viszi tovább a nevét, bejelentette: „Egy másik félreértést szeretnék most tisztázni. Én nem vagyok leszbikus.” Egyenes és informatív beszéd, több ilyet kellett volna. Merthogy a többség néhány légpuszi kíséretében csöndben átvette a díjat, (ál)szerényen mondott egy halvány köszönömöt a mikrofonba, majd amilyen gyorsan csak lehetett, visszaült a helyére. Ami a zenét illeti, tovább emelte volna a rendezvény fényét, ha kihagyják az eseménybe nem illő Jamie Winchester-Hrutka Róbert párost, vagy még inkább a Neót. Mennyivel jobban járt volna mindenki, ha beraknak egy Abbát vagy egy Boney M-et a magnóba, és megkérik Lakatos Márkot, ha van kedve, improvizáljon rá valamit. Köldökig ér A helyenként unalmas előadásért cserébe a teremből kifelé menet azt fontolgattuk, a szakmát olyan magvas kérdésekkel szórakoztatjuk majd, mint például \"mit gondol, mi a divat?\" De látva az alkoholszint meredek ívelését az állófogadáson, beláttuk, ebben mi merülnénk ki hamarabb. \"Ugyanúgy érzem, ahogy ti, ez az esemény ugyanannyira taszít, mint vonz\" – reflektált a felvetésünkre a pult mellett Edőhegyi Brigitta. Az énekesnő a szesztilalom korát idézte az estélyijével, ami nem egyszerűen a köztudatban köldökig vágott ruhaként jellemzett darab volt, ennek a dekoltázsa tényleg köldökig ért. Háta mögött épp Epres Panni távozott telefonálva, aki láthatóan nem akart részt venni a buliban. Nem úgy az év fodrásza díjra jelölt Gepárd, aki egy hosszú csövű műanyag pisztollyal közlekedett a vendégek közt, és kérdésünkre elmondta, bárkit szívesen lelő, ha kérjük. Nem kértük, viszont megdicsértük a baseballsapkáját, miközben egy csokiszökőkút felé oldalaztunk. Továbbra sem értettük ezt az őrületes tömeget, ami még a svédasztalok teljes kifosztása után sem akart oszlani. Lehet, hogy az egyik díjat átadó Anry Soós Évának van igaza, amikor ezzel a mondattal tisztelgett a szakma előtt: \"a divat bizony egy társasjáték\". www.index.hu 2006. május 11

 

Lemezbörze

> 2006.05.06. Címlapon Erdőhegyi Brigitta (Lemezbörze) Erdőhegyi Brigitta gyermekkorában az Állami Balettintézet falai között balerinának készült, majd a Harlekin Gyermekszínházba, később Schubert Évához, a Musical stúdióba járt.

Közel egy évtizede kezdett klasszikus hangképzéssel foglalkozni Kovács Magda zenetanodájában, aztán Kovács Zsuzsához és immár hét éve Lengyel Ildikó a tanára. Zenei érdeklődése leginkább a jazz felé irányult, így került közelebbi kapcsolatba a műfajhoz a világhírű jazz zongorista, Garay Attila tanítása által. Legelőször a TV2 \"Kifutó\" című műsorában lépett 1999-ben. Ebben az évben Makai Zoltán zeneszerzővel együttest alakítottak. Bár sikeres együttműködés volt, Brigitta mégis visszatért a jazz világához. Számos külföldi és hazai fellépést követően 2002. februárjában felkérést kapott az akkor frissen megnyílt Cotton Clubtól, miszerint legyen Ő a hely állandó dívája. Így aztán közel öt éve önálló műsorával nyűgözi le a közönséget, nemcsak hangjával, kivételes megjelenésével, hanem egyéni előadóművészi stílusával egyaránt. A jazz kedvelőinek a hely szinte törzshelynek számít, hiszen hűen tükrözi nemcsak hangzásban, de látványban is az \'20-as, - \'30-as évek Amerikájának világát. 2004. szeptemberében exkluzív felkérést kapott Carlo Giustitól, Sophia Loren titkárától, hogy egyetlen magyar előadóként szerepeljen ifj. Carlo Ponti karmester és Mészáros Andrea hegedűművész esküvőjén. E rangos esemény által épült be a neve a köztudatba és rövid időn belül a média szárnyra kapta. A világsztárokból álló vendégsereget Brigitta elbűvölte és a siker nem maradt el! Carlo Giusti meghívására a Monte Carlo fesztiválon énekelt, később Miamiban egy nemzetközi válogatásalbumra kérték fel egy dallal. Hazánkban 2005. elején mutatták be első videó klipjét, mely a legismertebb magyar könnyűzenei csatorna toplistás helyén szerepelt. Az év őszén második klipje még feljebb kúszott ezen a listán, sőt a dal remix változata a fiatalok által közkedvelt rádióadón rövid időn belül kedvenccé vált. Brigitta 2005 őszén egy közkedvelt féfimagazin címlapfotója volt. Azóta a hazai világ a könnyűzenei élet legerotikusabb dívájaként emlegeti... A művésznő ötletéből valósult meg a Békedal, melyhez számos híres hazai előadóművész is csatlakozott úgy, mint Delhusa Gjon, Takáts Tamás, Szigeti Ferenc, Kis Zoltán, Szikora Róbert, Zalatnay Sarolta és Győzike. Az művészek a világban eluralkodott terror cselekmények elleni tiltakozásuknak adtak hangot. Idén megjelent első önálló albuma \"Kis Meglepetés\" címel. Márciusban a hazánkban koncertező Depeche Mode tagjai számára exkluzív, zártkörű előadói estet tartott leplezetlen, zajos sikerrel. Lemezbörze

 

Szépség és szörnyeteg

> 2006.04.01. Erdőhegyi Brigitta (Szépség és szörnyeteg) Biztos emlkékeznek Erdőhegyi Brigittára, aki csodálatos ének-hangjának köszönhetően, 2004 év második felében került a köztudatba. Sophia Loren fiaként is ismert ifj Carlo Ponti karmesternek, Mészáros Andrea hegedűművésszel Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott esküvőjén az énekesnő jazz standardekből összeállított előadással bűvölte el a neves világsztárokból álló vendégeket. Brigi bemutatkozó albuma február 13-án került az üzletekbe Kis meglepetés címmel, és mondhatjuk nem kis meglepetés. Az énekesnőt eddig inkább a jazz műfaj kedvelői ismerhették jobban, hiszen állandó fellépő a Cotton Clubban, amely ezen irányzatot kedvelők kedvenc törzshelyének számít. A mostani album pop zenei dalokat tartalmaz, egy kis jazz fűszerezéssel. A dalok szövegét Brigi kérése alapján dolgozták ki a szövegírók, melyek az élet legszebb érzéséről a szerelemről, a kapcsolatról szólnak. Jellemző a gondos szövegvilág, amely hűen tükrözi az énekesnő mély, érzelmes hangulat-világát. Lassú és ritmusos, gyorsabb számok váltogatják egymást, ezzel is elkerülve az egyhangúságot.

Az album elkészítésében nem kisebb magyar művszek voltak Brigitta segítségére mint Jamie Winchester, Ferry P. Bedy, Pacsi Márk, Kiss Gábor. Az album két dalához - Engedj el, és a Kis meglepetés - videoklippek is készültek, amelyben ifj Latabár Kálmán volt Brigitta partnere, akivel a média többször is szorosabb kapcsolatot sejtetett, mint egyszerű munkakapcsolat. Brigi érzékisége nem csak hangján keresztül, de megjelenése által is érezhető, így nem csak zenei, de a vizuális élmény is maradandó. Szépség és Szörnyeteg

 

Kiskegyed

> 2006.03.28. Képtelen vagyok egy mosógépet bekapcsolni (Kiskegyed) Erdőhegyi Brigitta fiatal énekesnő, akit Sophia Loren fiának esküvőjén ismert meg az ország, szakmailag talán soha nem érezte ilyen jól magát. Új lemeze jelent meg, egyik felkérést kapja a másik után, mégsem boldog maradéktalanul.

Két és fél év után ismét egyedül hajtja álomra a fejét. Csinálhat egy időben karriert és vacsorát?! Erdőhegyi Brigitta, aki egy férfimagazin címlapján is elbűvölte az erősebb nem képviselőit, manapság egyre gyakrabban teszi fel magának a kérdést. Egy floridai hangfelvétel után nemrégiben piacra került első, Kis meglepetés című lemeze. Pénteken és szombaton esténként pedig a húszas-harmincas évek Amerikáját idéző műsorával lép fel, és szinte szétszedi a közönség. Mégsem húzódik mindig mosolyra a szája... -Gyerekkoromban azt képzeltem, én is úgy élek majd, mint édesapám és édesanyám. Lassan harminc éve gyúrják egymást, és bár egyikük sem könnyű ember, mindketten tudják, hogy a másik mellettük marad. Kapcsolatuk szövetség, amelyben néha repül egy tányér, de rendszerint nevetés a vége. Pedig mindketten öntörvényű emberek. Ennek köszönhetem én is azt, hogy nézeteimet nem rejtem véka alá, még akkor sem, ha ez néha konfliktusokat eredményez. Két és fél évig élt szerelemben és harmóniában kedvesével. Barátok maradtak, de úgy vélték, jobb, ha külön utakon folytatják... -Engem nem könnyű elviselni. Alkalmatlan vagyok olyasmire, ami másnak nem több napi rutinnál: egy mosógépet például akkor sem tudnék bekapcsolni, ha az életem múlna rajta. Ez nem allűr, nem póz - egyszerűen képtelen vagyok eligazodni a mai korban. Akárcsak a zenében, a lelkemben is a húszas-harmincas-negyvenes évek állnak hozzám közel. Talán ezért is futok be egy-egy régi bérházba hanyatt-homlok, amikor úgy érzem, hogy csúszik ki a lábam alól a talaj. Itt tudok töltődni, itt szívom magamba a régi idők atmoszféráját, ami erőt ad a mindennapokhoz. Talán rossz korban születtem. Párválasztásban is konzervatívabb a mai lányoknál... -Fontosak az igazi értékek. Hogy egy férfi kinyissa a kocsi ajtaját, felsegítse a kabátot, és ha randevúra hív, jöjjön elém. Van jelentősége egy kézcsóknak, szál virágnak! Szükségem van arra, hogy egy férfi mellett nőnek erezzem magam, hogy a partnerem észrevegye, ha új a frizurám, a ruhám. Mindez persze apróságnak tűnik, számomra azonban ez az élet lényege. Talán túlságosan igényes, azért nem állapodott eddig meg? -Rák vagyok és Oroszlán az aszcendensem, ezért kicsit olyan, mintha két énem lenne. Az egyik nagyon vágyik a családra és a harmóniára, a másik megfullad szenvedély és harc nélkül. Nem csoda, hogy nehezen találok magamnak partnert. Kívül-belül igazi nő, jelentkezők alighanem lennének... -Hiú vagyok, nem csinálok titkot abból, hogy számomra fontosak a külsőségek. Sportolok, kozmetikushoz, fodrászhoz, manikűröshöz járok, próbálok lépést tartani a divattal, és ezt elvárom a páromtól is. Mint ahogy még valamit: hogy viselje el az életmódomat. Ez sem lehet könnyű. Énektanár, koncert, fellépés, próba, klipforgartás, fotózás - nehéz velem tervezni. Ma még azt hiszem, hogy holnap délután ráérek, másnapra azonban beeshet bármi. Kiskegyed 2006. március 28

 

www.index.hu

> 2006.03.21. Erdőhegyi Brigitta a Depeche Mode-nak énekelt (www.index.hu) Mialatt Dave Gahan igyekezett kipihenni magát a keddi budapesti koncertre, addig a Depeche Mode többi tagja Erdőhegyi Brigittát hallgatta vasárnap este a Cotton Clubban. Az énekesnő szerint ez a közönség, hasonlóan Sophia Loren fiának násznépéhez nagyon lelkes volt, és ez őt meghatja.

\"Próbáltam kidobni az agyamból, és nem arra koncentrálni, hogy a Depeche Mode tagjai ülnek a nézők soraiban, de természetesen nem tudtam ettől elvonatkoztatni\" - kezdte beszámolóját az első hallásra fiktív pr-eseménynek tűnő vasárnap esti fellépéséről Erdőhegyi Brigitta. Épp ott vacsoráztak Az énekesnő a Cotton Club Orpheumának állandó fellépője, és lapunknak arról beszélt, csapatával együtt az este folyamán értesült arról, hogy a Depeche Mode tagjai éppen az étteremben vacsoráznak, azután a koncertszervezőjük tanácsára levonulnak majd az alagsorba meghallgatni a Cotton Club Jazz Band koncertjét. Az eseményen részt vevő egyik vendég szerint a Depeche Mode érkezésére a csapat jó néhány biztonsági őre összegyűlt az étterem előtt, hogy a telefonjukkal fényképező járókelőket, és a bulvárújságírókat keresetlen stílusukkal távol tartsák az együttestől.Erdőhegyi Brigitta elmondta: a hétvégi fellépése zártkörű volt, csak a zenekar tagjai, és szűkebb stábjuk jelent meg. Dave Gahan pihent, Martin Gore énekelt \"Látszott rajtuk, hogy nagyon közeli kapcsolatban állnak egymással. Nem láttam viszont a frontembert, Dave Gahant, bár nem csodálkoztam azon, hogy nem szívesen megy ki bulizni a városba, ha végre van egy szabad estéje két koncert közt. Egy frontembernek lényegesen jobban kell ügyelnie arra, hogy eleget pihenjen, és fel tudjon töltődni\" - elemezte az énekesnő Gahan motivációit. A Depeche Mode tavaly októberben megjelent lemezével turnézik, kedd este a Papp László Sportarénában lépnek fel. A Cotton Club-beli eseményről nem készültek hivatalos fotók, de a csapat budapesti koncertjét szervező Multimedia Concerts munkatársa, valamint az étterem üzletvezetője érdeklődésünkre megerősítette, hogy a zenészek valóban ott jártak. \"Martin Gore különösen aktív volt. A Frank Sinatra dalokat énekelte velem együtt, majd a koncert végén feljött a színpadra, és a zenészeink kíséretében előadott egy Elvis dalt\" - folytatta a beszámolót Erdőhegyi Brigitta. \"Úgy láttam, nem ittak sokat, inkább a koncert után kezdték el rendelni az italokat. Ismerem, amikor egy vendég azért lelkesedik, mert már kicsit ivott, és nem igazán tud figyelni. Ők ellenben felszabadultak voltak, de végig figyeltek\" - mondta az énekesnő, akit meghatott a zenekar lelkesedése. Az öltözőben \"Van olyan közönség, amelyik, még ha lelkes is, nem tudja, vagy nem szeretné kimutatni. Ők ellenben nagyon kedvesek voltak. A koncert után az öltözőben még három percig hallottam, hogy tapsolnak. Aztán hallottam, hogy szólítgatnak, hogy \'singer, singer\'. Utánam jöttek az öltözőbe, hogy készítsünk közös fotókat. Rengetegszer gratuláltak a produkciómhoz, hihetetlen volt\" - mondta az énekesnő, akit ez után Martin Gore meghívott az együttes magánpartijára, és a híres emberek protokollja szerint minden komolyabb érdeklődés híján felajánlotta, hogy a későbbiekben találkozzanak. \"Arról nem volt szó, hogy a későbbiekben dolgozzunk együtt, vagy hasonlók, de meghívtak a budapesti koncertjükre. A magánbulit ki kellett hagynom, mert fáradt voltam.\" A jazzénekesnő poplemeze Erdőhegyi Brigitta nevét a szélesebb közönség Sophia Loren fiának esküvője kapcsán hallhatta először, ahol az énekesnő szórakoztatta a násznépet, szintén a Cotton Clubban. \"Hasonlóan éreztem magam az esküvőn is, a vendégek ugyanolyan lelkesek voltak, mint a Depeche Mode tagjai. Ritka az ilyen közönség\" - tette hozzá a jazzénekesnő, akinek egy hónapja poplemeze jelent meg Kis Meglepetés címmel. \"A fellépéseimen nem szeretem keverni a két stílust. A jazz-dalokat általában külföldieknek éneklem, a lemezemet viszont a magyar közönség körében szeretném népszerűvé tenni\" - mondta Erdőhegyi Brigitta. www.index.hu 2006. március 21

 

Blikk

> 2006.03.21. Tivornyázó Depeche (Blikk) Budapest - Szombaton hazánkba érkezett a Depeche Mode. A legendás brit zenekar városnézéssel hangolt ma esti koncertjére, ami a Papp László Budapest Sportarénában lesz. Belekóstoltak a pesti éjszakába is, Andy Fletcher gitáros és Martin L. Gore billentyűs Erdőhegyi Brigivel bulizott.

Egy belvárosi étteremben vacsorázott vasárnap este a Depeche Mode két tagja, valamint a zenekar teljes stábja. A frontember, Dave Gahan ugyan fáradtságra hivatkozva nem tartott velük, ám a többiek nélküle is remekül szórakoztak. Nem kevésbé érezte jól magát Erdőhegyi Brigi énekesnő sem, aki fellépett azon a szórakozóhelyen, ahol a banda tagjai a vacsorájukat költötték. Brigi elárulta, ugyan előre tudta, hogy a Depeche Mode-nak énekel majd, ám arra álmában sem mert gondolni, hogy a világ egyik legnépszerűbb bandájának tagjai állva ünneplik majd a műsorát. - Dzsesszdalokkal léptem fel - mesélte Brigi, aki Sophia Lorent is elbűvölte már remek hangjával. - Bevallom, volt bennem egy kis izgalom, mert bár nem vagyok a rajongójuk, ismerem és szeretem a zenéjüket. A legjobban azon lepődtem meg, hogy az egyik dalomnál az első sorban tomboló Martin Gore is énekelni kezdett velem együtt! Hihetetlenül közvetlenek és kedvesek voltak, a fellépésem után állva tapsoltak, és megkerestek az öltözőben, gratuláltak! Sőt nyomatékosan megkértek, menjek el a koncertjükre. De mondtam nekik, hogy sajnos fellépésem van, így nem tudok elmenni az Arénába. A buli csak Brigi műsora után indult be igazán. Úgy tudjuk, a Depeche Mode tagjai hajnalig mulattak, később pedig maga Martin Gore is dalra fakadt, és egy Elvis Presley-slágerrel kápráztatta el a nagyérdeműt, amely jelen esetben a stábtagokból állt. Blikk, 2006.03.21

 

Star Magazin

> 2006.03.14. Édesanyja a példeképe (Star Magazin) Az énekeső művészetek iránti rajongását édesapjától örökölte, anyukájától azonban úgy érzi, van még mit tanulnia.

Édesapám a festmények szerelmese, saját galériáját vezeti.Anyukám a hagyományos értelemben vett háztartásbeli, ő nyújt biztos hátteret a családnak. Még csak tizenhat éves volt, amikor megismerte a nála hét évvel idősebb édesapámat, aki két esztendővel később feleségül vette. A bátyám, Péter üzletember. Jó testvérek vagyunk, szeretjük egymást, de világéletünkben veszekedtünk, mert számtalan dologban nagyon különbözünk egymástól. Alapvetően más személyiség vagyunk. Én apámra hasonlítok, és talán éppen emiatt a kettőnk kapcsolatában is sok a konfliktus. Mindig azt éreztem, hogy rám akarja erőltetni az akaratát. Apa sosem dicsért, természetesen szándékosan, nehogy elbízzam magam. Mindig másoktól tudtam meg véletlenül az ő velem kapcsolatos bármilyen pozitív véleményét, azonban tudom, hogy ezt is csupa szeretetből tette, és talán jól is volt így. Ma már tudjuk kezelni egymást, de öt percnél tovább ma sem bírjuk ki vita nélkül. Édesanyám a nagybetűs anya mintaképe. Szerető, odaadó, gondoskodó. Magasra tette nekem a lécet, és ez lehet az oka annak, hogy eddig egyáltalán nem gondolkodtam a gyerekvállaláson. Star 2006 március 14.

 

Star Magazin

> 2006.03.07. Szakítás lett a sok veszekedés vége (Star Magazin) Erdőhegyi Brigiről utoljára akkor hallottunk, mikor az egyik férfimagazin címlapján nem az általa engedélyezett fotó jelent meg róla. Az énekesnő ezért perelni készült. Végül sikerült békés körülmények között elsimítani az ügyet, de szerelmi életében már nem volt ilyen szerencsés.

Párjával, a mindig csak titokzatosan \"üzletemberként\" aposztrofált férfivel két és fél évig tartott - harmonikusnak egyáltalán nem mondható - kapcsolata. \"Mindketten dominánsak vagyunk. Már az elején tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mert mindketten ragaszkodunk az elveinkhez. Egyfelől szeretem, ha egy férfi határozott, de azt nem, ha be akar engem törni\" - vélekedett kapcsolatukról Brigi, akitől kedvese mindig azt várta, hogy csak ő létezzen a számára. \"Nagyon odafigyeltem arra, hogy az ő egyénisége ne sérüljön, és elvártam volna, hogy cserébe ő is jobban alkalmazkodjon hozzám. Nagyon sok feszültség volt köztünk az első perctől. Egész kapcsolatunk alatt harcoltunk\" - árulta el az immár újra szabad Brigi. \"Rájött, neki ez nem elég\" \"Lassan megérett a helyzet a szakításra. Visszatérő kiváltó oka volt vitáinknak, hogy túl sokat foglalkozom a munkámmal, hogy túlságosan is fontos nekem a zene. Úgy érezte, hogy föláldoztam ezt a kapcsolatot a most elkészült lemezemért. Sosem titkoltam, hogy nekem milyen fontos a karrierem, de eleinte azt mondta, persze, csináljam, hiszen ez fontos nekem. Aztán lassan ráébredt, hogy neki nem is olyan jó, hogy este nem várom otthon vacsorával. Azt gondolta, majd sikerül megváltoztatnia, de tévedett. Tarthatatlanná vált az állapot. Folyamatosan vitáztunk. Az egyik veszekedés még véget sem ért, már jött a következő konfliktus. Én hittem abban, hogy meg tudjuk oldani ezeket, de lassanként mindketten rájöttünk, hogy sokkal több kompromisszumot kellene kötnünk, mint azt valaha gondoltuk volna\" - ismerte el szomorúan az énekesnő. Hol összeköltöztek, hol szétváltak A szakítás természetesen mindig fájó, és ezen még az sem enyhít, hogy ha egy zaklatottabb életszakaszt zár le így az ember. Briginek sem volt könnyű, főleg, mert már nem először próbáltak elszakadni egymástól. \"Volt, amikor együtt is éltünk, de az utóbbi időben szerencsére már nem, így nem kellett költözködni. Az első fél évben sokat civakodtunk, aztán összeköltöztünk. Párszor eljöttem, majd végleg szétköltöztünk\" - meséli igazi \"se veled se nélküled\"-kapcsolatáról a művésznő, aki jelenleg egyedül van. \"Mivel ő fontos része volt az életemnek, nem szeretném, ha megszakadna köztünk a kapcsolat, de még nem tudjuk, hogy lehetünk-e barátok? Sok mindent tanultam ebből a kapcsolatból\" - hangoztatja Brigitta, aki most ugyan nem keres párt magának, de továbbra is hisz az első benyomás hatalmában. Star 2006. március 1.

 

Tina

> 2006.03.07. Megkérdeztük:A dzsesszénekesnőt (Tina) Erdőhegyi Brigitta nevét sokan Sophia Loren fiának esküvője után ismerhették meg. A fiatal hölgy ugyanis fellépett a rangos eseményen.

Azóta azonban már az első nagylemeze is megjelent Kis Meglepetés címmel. Erről faggattuk. Mesélnél az albumodról? Két év előkészület után valósítottuk meg. Meg kellett találnom azokat, akikkel együtt szerettem volna dolgozni - és ez sikerült is. Dzsesszrajongó vagyok, ám az albumom poplemez, így figyelnem kellett arra, hogy a 2006-os trendnek, valamint a zenei ízlésemnek egyaránt megfeleljen. A szöveg szintén a szívügyem volt. Hiszen azt akartam, hogy minden dalnak legyen üzenete a hallgatók számára. Ezért Szabó Ági szövegírónak órákon át ecseteltem a gondolataimat, melyeket szerettem volna viszontlátni. Legnagyobb örömömre a zeneszámok egytől egyig kifejezik az általam elképzelt romantikus, szerelmes hangulatvilágot. Hogyan alakult a pályád míg eljutottál idáig? Már gyermekkoromban szerencsés helyzetben voltam, mivel a szüleim pártolták a művészeteket, így mindent kipróbálhattam, amit csak akartam. Először is felvettek az Állami Balettintézetbe, majd a Harlequin Gyermekszínházhoz csatlakoztam, később Schubert Éva musicalstúdiójába jártam. Kamaszkoromban a kezembe került egy dzsesszlemez. Miután meghallgattam, tudtam, hogy ez az, ami érdekel. Garay Attila, világhírű dzsesszzongorista zenéje teljesen rabul ejtett. Nála kezdtem a tanulmányaimat, bár előtte tanultam klasszikus hangképzést is. 1999-ben ismerkedtem meg Makai Zoltán zeneszerzővel, akivel megalakítottuk a Pozitív együttest, amelynek énekesnője lettem. Mészáros Andrea és ifj. Carlo Ponti esküvőjén való fellépésem után pedig egy külföldi fesztiválon énekelhettem. Mostanában sok helyütt láthat, hallhat a közönség. Ilyenkor dzsesszdalokat is előadok. Tina 2006. március 7.

 

Penthouse

> 2006.03.02. Kis meglepetés (Penthouse) A Penthouse tavaly októberi címlaplánya nem csak gyönyörű, de remekül is énekel. Ezt bizonyítja a nemrégiben megjelent lemezén.

-Immár a boltokban a Kis meglepetés című lemeze. Milyen érzés? -Remek. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy elkészültünk. Két évig dolgoztunk az anyagon és a végére szörnyen kimerültem. -Ilyen kimerítő az éneklés? -Nem az éneklés! Éppen ellenkezőleg, akkor élek igazán, ha énekelhetek. A PR-munka, a hírverés és a dalszerzők, a dalok válogatása és hangszerelése volt rettenetesen fárasztó számomra. Persze hozzá kell tennem: nagyon sokat tanultam ebből a lemez felvételből és a végére összeállt az az ideális csapat is, amelynek tagjaival később is szívesen dolgoznék együtt. -A nyomtatott sajtóban olvasható interjú nem éppen az a kifejezett audio-műfaj, de mégis: szólaltassuk meg a dalait! Meséljen! Milyenek? -Nos, hát: dallamosak! De komolyra fordítva: igyekeztünk egészen egyéni hangzásvilágot kialakítani. Jómagam szerénytelen pillanataimban jazz-énkesnőnek szeretném vallani magam, hiszen leggyakrabban és legszívesebben jazzt éneklek. A lemezem azonban nem jazzlemez, de kétség kívül érződik rajta ez a hatás. Éppen ezért volt nagyon nehéz a felvétel, hiszen próbáltuk megtalálni a kompromisszumot a pop és a jazz között. Vagyis a dalok írása közben állandóan ment a huza-vona, a határvonal keresése a két műfaj között. Nem ritkán veszekedtünk a dalszerzőkkel, amikor ők úgy érezték, hogy egy-egy szám túl jazzes, én pedig úgy véltem, hogy éppen túl poposra sikerült. -Honnan jött ez a jazzmánia, amihez ennyire ragaszkodik? -Gyerekkorom óta imádom ezt a műfajt. Emlékszem, úgy tíz éves lehettem, amikor meghallgattam az első jazzlemezemet, és máris beleszerettem. A szüleim persze nagyot néztek. Ők ugyanis a beatnemzedékhez tartoztak, a jazzkorszakot egyszerűen \"átugrottak\". Én pedig fejest ugrottam bele. -Szóval meghallgatta első jazzlemezét és máris elhatározta, hogy énekesnő lesz? -Nem egészen. Kezdetben balerinának készültem. De aztán rájöttem, hogy a tánc is csak a zene miatt érdekel, így hát elmentem énekelni tanulni Garay Attilához, a világhírű zongoristához. Attól kezdve hallani se akartam másról. -Sosem énekelt mást? Csak jazzt? -Dehogynem! A lemezem is pop lett. Mert attól tartottunk, hogy a jazz nem elég népszerű ma Magyarországon. De énekeltem korábban rockbandában is. Persze, jó régen. Még fiatal lázadó koromban... Szóval minden műfaj érdekel. Csak a jazz érdekel a legjobban. Penthouse 2006. március

 

Lemezbörze

> 2006.03.01. Lemezünket ajánljuk (Lemezbörze) Erdőhegyi Brigitta Sophia Loren fiaként is ismert Ifj. Carlo Ponti karmesternek Mészáros Andrea hegedűművész Budapesten tartott esküvőjén, az énekesnő jazz standardekből összeállított előadásával bűvölte el a neves világsztárokból álló vendégeket. Brigi bemutatkozó albuma \"Kis Meglepetés\" címmel nem kis meglepetés: a CD popzenei dalokat tartalmaz, egy kis jazz-es fűszerezssel. A dalok szövege és érelemvilága romantikus, érzéki, mégis magávalragadó. A lemez elkészítésében Jamie Winchester, Ferry P. Bedy, Pacsai Márk És Kiss Gábor voltak segítségére.

Lemezbörze

 

Topmodell

> 2006.03.01. Kis meglepetés (Topmodell) Emlékeztek Erdőhegyi Brigittára? Csodálatos énekhangjának köszönhetően, 2004 év második felében ismerhettük meg. Sophia Loren fiaként is ismert ifj Carlo Ponti karmesternek, Mészáros Andrea hegedűművésszel Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián tartott esküvőjén.

Brigi bemutatkozó albuma február 13-án került az üzletekbe Kis meglepetés címmel. Az énekesnőt eddig inkább a jazz műfaj kedvelői ismerhették jobban. A mostani album pop zenei dalokat tartalmaz, egy kis jazz fűszerezéssel. A dalok szövegét Brigi kérése alapján dolgozták ki a szövegírók, melyek az élet legszebb érzéséről a szerelemtől, a kapcsolatról szólnak. Jellemző a gondos szövegvilág, mely hűen tükrözi az énekesnő mély, érzelmes hangulat-világát. Lassú és ritmusos, gyorsabb számok váltogatják egymást, ezzel is elkerülve az egyhangúságot. Az album elkészítésében nem kisebb magyar művszek voltak Brigitta segítségére mint Jamie Winchester, Ferry P. Bedy, Pacsi Márk, Kiss Gábor. Az album két dalához - Engedj el, és a Kis meglepetés - videoklippek is készültek, amelyben ifj Latabár Kálmán volt Brigitta partnere, akivel a média többször is szorosabb kapcsolatot sejtetett, mint egyszerű munkakapcsolat. Topmodell

 

Mix Magazin

> 2006.01.02. Egy ösztönös díva (Mix Magazin) Schubert Éva szabadságtudata és elementáris ereje vette le igazán a lábáról, meg a \'20-as, \'30-as évek jazz- és swing világa. S bár a hetvenes évek hangulata távol áll tőle, csakúgy, mint John Lennon zenéje, békeaktivistaként biztosan csatlakozna az egykori legendához. ERDŐHEGYI BRIGITTA a balett világából alázatot hozott, s tudja, áldozat nélkül nincs eredmény.

- A Humanista Mozgalom Békejel Plusz 2005 programját támogatod más hírességekkel együtt, elítélve az erőszak minden megjelenési formáját. A te ötleted volt a \"Csak élsz\" című Békedal Is. Szerinted, mit tehet egy Ilyen dal, illetve az erőszak ellen Ilyen formában tiltakozó hírességek? - Nem vagyok naiv, tudom, hogy ez csepp a tengerben. És nem vagyok sem politikus, sem gazdasági szakember, de látom, milyen erők - mint például a hatalomvágy - működtetik a romboláshoz vezető folyamatokat. Ezeken nem változtathat egy dal, de, ha a saját szakmáján belül mindenki felelőséggel gondolkodna, talán fordulhatna a világ. Ha az emberek mindig emlékeznének arra, mennyi mindenen mentünk keresztül, talán a történelem sem ismételné folyton önmagát. Nyilván, a Békedal megszületésétől még nem változnak meg a politikusok. Ez illúzió lenne. De úgy vélem, kötelességem a hivatásom segítségével szót emelni az erőszak ellen, és eszébe juttatni az embereknek, mennyi szépség vesz körül bennünket. Amit sokkal jobban kellene óvnunk. - Naivság, vagy nem: te hiszel a világ jobbításában? Hogy markánsan megváltozhatnak a dolgok körülöttünk? - Mindig minden változik, ahogy az emberek is. Talán ezek a változások egyszer olyan irányba indulnak el, melyek a jobbulást hozzák. Bízom ebben, függetlenül attol, hogy mennyi esélyt látok rá. Kell, hogy legyen bennünk szándék és akarat, felelős gondolkodás. - A Humanista Mozgalomhoz fűződik a december 10-i John Lennon Béke nap. Gondolom, békeaktivistaként közel áll hozzád az egykori énekes eszmeisége, de a zenei világával is tudsz azonosulni? - Igazság szerint a hatvanas, hetvenes évek stílusa nagyon távol áll tőlem. - Érzelmileg, külsőségeiben, zenében, vagy hangulatában? - Úgy összességében. Tudom, hogy csodálatos zenék és filmek születtek abban az időben, de nem érzem magaménak a korszak hangulatát. - Pedig a hippimozgalmat is az erőszak elleni tiltakozás hívta életre. - Igen, de az akkori változások – még ha törvényszerűek is voltak -, távol állnak tőlem. Zeneileg pedig egyáltalán nem érint meg. Elismerem John Lennon munkásságát, de nem hallgatom a zenéit. Sőt, a nyolcvanas évek diszkó-világát is elkerülöm. - Akkor zenei stílusban messzebb kell utaznunk az időben... - A \'30-as, \'40-es évek zenéi fognak meg igazán. Ez sok problémát vetett fel a lemezem készítésekor, annyira bele ragadtam a jazz-es, swing-es zenei világba. Kikapcsoltam minden mást. Szerettem volna átmenteni némi hatást a lemezemre is. - Nekem úgy tűnik, többnyire az ösztöneidre hagyatkozol. Tehát nem feltétlenül keresel magyarázatot arra, mi vonz, és mi taszít. - Ez így van. Az ösztöneim ráadásul olykor előbbre járnak, mint én magam. Ezt próbálom tudatossággal kompenzálni, de többnyire bízom az ösztöneimben. - Ha az emberi kapcsolatokban is az ösztönösség vezérel, nem lépsz túl gyakran ingoványos talajra? - Megvan a maga veszélye. Sokszor érzem, hogy olykor túlzott ellentmondás munkál bennem. Egyazon időben és helyen, ugyanazon dologhoz kétféleképpen tudok viszonyulni, s ez folyamatos feszültséget okoz. Ez akár a színpaddal, a médiával kapcsolatban is igaz lehet. Szeretném lecsupaszítani, tisztábban látni a dolgokat és saját magamat. - Tudom, lépten-nyomon Sophia Lorenről kérdeznek. Mi jut eszedbe először róla? - Az, hogy a fotósok előtt milyen kőkeményen adta a dívát, de ahogy kizárták a nyilvánosságot, lazán ült a fotel karfáján és édesanyaként élvezte a fia esküvőjét. - Szerinted egy dívának kötelessége folyton a legjobb formáját hoznia a nagyközönség előtt? Mekkora \"bűn\", ha olykor kiesik a szerepéből? - A valódi díva sem örökké nagyasszony, de ez csak akkor vállalható, ha nem felvett a szerepe. Sophia Loren dívasága belülről fakad, csakúgy, mint a hétköznapibb énje, az anyasága. S egyik sem színjáték, mert ebből áll ő, s ettől hiteles mások szemében. - Schubert Éva színjátszó óráira jártál az Arany János utcai musical stúdióba. Olvastam, mennyire elvarázsolt téged a személyisége. Mivel vett le a lábadról? - Róla csak elragadtatással tudok beszélni, olyan elementáris erejű nő. Elképesztő szabadságtudattal él, s minden pillanatban vállalja a véleményét. Tudja, hogy vannak rossz dolgok az életben, de szerinte nem szabad belesüppednünk ebbe. S neki ezt el is hiszi az ember. Olyan atmoszférát teremt maga körül, ami bárkit levesz a lábáról. Lehengerlő ember, elképesztő drámai erővel. Mix 2006. január

 

Tvr-hét

> 2005.12.19. Mackósereg veszi körül (tvr-hét) Erdőhegyi Brigitta nevét akkor ismerte meg a világ, amikor Sophia Loren fiának budapesti esküvőjén énekelt. A tehetséges énekesnőt azóta sok helyre hívják külföldre, de egyenlőre a hazai pályafutására koncentrál. Decemberben önálló nagylemeze jelenik meg.

A címadó dalhoz a Kis meglepetéshez videoklip is készült. Ebben ifjabb Latabár Kálmán mellett egy játék mackó is szerepel. A kklip rendezője nem véletlenül választotta szereplőnek a macit: ismerte Brigitta gyűjtő-szenvedélyét Az énekesnő négy évvel ezelőtt bukkant az első mackóra. Aztán jöttek sorban a többiek. Lassan alig fértek el a lakásban, új polcot, hintaszéket, fotelt kellett vásárolnia. tvr-hét 2005.12.19.

 

Csók és könny

> 2005.12.05. Minden nap meglepetést tartogat (Csók és könny) Nincsenek véletlenek, mondja Erdőhegyi Brigitta. A sors akarta, hogy ő énekeljen Sophia Loren fiának esküvőjén.

Tíz éve énekesnő, bár sokszor úgy érezte, holtpontra jutott a pályája, folyamatosan dolgozott, az utóbbi években a nagylemezén. Éppen elkészült a lemez dalainak összeállításával, amikor ifjabb Carlo Ponti esküvőjére igényes szórakoztatót kerestek. Producere javaslatára elküldött egy válogatást, pedig kételkedett benne, hogy a karmester Carlo és magyar menyasszonya, Andrea világraszóló lakodalmán egy ismeretlen hazai énekesnőt szeretne hallgatni. Hiszen még a szakácsokat is külföldről hozatták! Tréfás próbálkozásnak tartotta az egészet, még a szüleinek sem mondta el. Majdnem elájult az izgalomtól, amikor megjelent az olasz híresség titkára egy csapat újságíróval a klubban, ahol rendszeresen fellépett. - Mintha filmet néznék, hihetetlennek tűnik még ma is. Pedig tudom, hogy megérdemeltem a sorstól ezt a lehetőséget. Gyerekkoromtól készülök a pályára, balettoztam, énekeltem, táncoltam, mindig vonzott a színpad. Törvényszerű, hogy ha az ember nagyon akar valamit, és ezért dolgozik, előbb-utóbb eléri a célját. A mese folytatása ismerős: a magyar dzsesszénekesnő elbűvölte a sztár famíliáját, és egy csapásra az érdeklődés középpontjába került. Meghívasokat kap külföldről, klipeket forgat és dalai hallhatók a rádióban. Híres, sikeres és szép - de ha a párkapcsolatáról, a magánéletéről faggatják, bevallja, hogy a szerelem ingoványos talaj az életében. VOLT SOK BOLDOG PILLANATOM - Ott a baj, hogy viaskodik bennem a Rák és az Oroszlán. Ellentétek között élek: egyfelől érzelemdús vagyok, és biztonságra törekszem, másfelől vonz a kaland. Szégyenlős vagyok és magamutogató, exhibicionista. Mindenhez kétféleképpen viszonyulok, néha úgy érzem, tudathasadásos állapotba kerültem. Imádok szerepelni, reflektorfényben állni, de ha lejövök a színpadról, legszívesebben láthatatlanná válnék. A szakmám miatt az emberek nyitottságot vagy szabadosságot feltételeznek rólam. A külső megjelenésem alapján egyesek hideg, megközelíthetetlen nőnek vélnek, mások karrieristának tartanak. A Janus-arcúságomról példával szolgálhatok, az Engedj el című dalomhoz filmet forgattunk tavaly novemberben, s ebben van egy jelképes öngyilkossági jelenet, amikor is estélyi ruhában leugrom a tetőről. A felvételek során huszonhétszer vetettem magam a mélybe. Normális esetben mínusz tíz fokban ki sem teszem a lábamat az utcára, az ugrásról nem beszélve. A dal egyébként fojtogató szerelmi viszonyról szól, amiből a nő ki akar lépni. A férfi megad neki mindent, ékszert és bundákat, de a kapcsolatuk üres. A pénz lelki nyomorékká tehet, a jólét nem boldogít, ezt én is így gondolom. Mi a boldogság? A lemezemen Kis meglepetés címmel énekelek egy dalt, ami erről szól. Szédítően szerelmes szombat éjszaka után a lány reggel felébred a fiú ágyában, és nagyon boldog. Sok boldog pillanatot éltem át, miközben sodródtam, vajúdtam az eszem és szívem diktálta tettek között. Nagyon korán, tizenöt évesen kezdődött kapcsolatomban átéltem a szerelem mennyei és pokoli érzését. Tapasztalatból tudom, hogy a szerelem egyszerre boldogság és bánat. Hat évig tartott, bölcsebb lettem, sokat változtam. Ha megkérdeznék a régi partnereimet, mindegyik másként beszélne rólam, annyira különbözően viselkedtem a kapcsolataimban. Mindig olyan voltam, ahogyan kölcsönösen hatottunk egymásra. IGÉNYES VAGYOK, ERŐS A HITEM A gyerekkoromból ideálisan szép emlékeket őrzök. Édeanyám életébe nem fért volna bele a karrier, a család mindennél fontosabb volt számára. Lelkiismeret furdalással gondolok rá, hogy én ezt nem tudnám biztosítani az enyéimnek. Láttam, ahogyan apám imádta anyámat, tudatosan kitartottak egymás mellett. Vajon egyszer én is védelmezni fogom a gyerekemet ilyen szülői szövetséggel? Fészekrakó típus vagyok, nagy felelősséggel gondolkodom jövendő családomról. Szeretném, de még nincs itt az ideje. Legyen a férfi erős, akire felnézhetek, aki apáskodik, megoldja a problémát helyettem. Nagy mackó, akinek belebújhatok a zsebébe. De ha ilyen lenne, akkor biztosan elnyomná az egyéniségemet. A gondolatot sem bírom elviselni, hogy korlátozzák a szabadságomat. A kiscica kiugrana a nagy mackó zsebéből, hogy színpadra állhasson. Létezik ilyen férfi, aki elviseli ezt a ketősséget? Jó úton vagyok, hogy rátaláljak a lelki és szellemi társamra. Önmagámmal szemben is igényes vagyok. Arra törekszem, hogy okosan kezeljem az érzelmeimet. Vannak céljaim, erős a hitem. Minden nap tartogat számomra valami meglepetést. Csók és könny, 2005.12.05.

 

Gyöngy

> 2005.12.05. Jó éve volt? Erdőhegyi Brigitta,énekes (Gyöngy) \"Mozgalmas hónapok állnak mögöttem. Stúdiómunkák, két klipforgatás. és egy kellemetlen helyzet. Történt, hogy elválaltam egy fotózást az egyik férfimagazin számára, de a szerződés ellenére olyan képek jelentek meg, ráadásul bulvárlapokban is, amiket nem hagytam jóvá. Most örülök a Kis meglepetés című lemezemnek és Lorenék meghívásának.\"

Gyöngy 2005.12.05.

 

velvet.hu

> 2005.12.01. \'A magyarokat nehéz elkápráztatni\' (velvet.hu) Hol van a lemezed? Úgy tudtam, októberre tervezted a megjelenést.

Körülbelül két hét múlva jelenik meg. Elhúzódtak a stúdiómunkák. Több okból is. Egyrészt ismét megkeresett Carlo Giusti (Sophia Loren asszisztense, aki annak idején felkérte az énekesnőt, lépjen fel Carlo Ponti budapesti esküvőjén - szerk.), de erről még nem beszélhetek bővebben. Másrészt a Penthouse körül zajló események is elvettek jó pár napot a munkából. A menedzsered amiatt tiltatta le a lap megjelenését, mert a címlapra merészebb kép került, mint amiben megegyeztek. Téged is felháborított, amikor megláttad a megjelenés előtt álló lapot? Nem mondhatnám, hogy csak a címlap billentett ki a lelki egyensúlyomból, ez egy folyamat volt. Annak ellenére, hogy szerződést kötöttünk a lappal, nem azt a képet használták fel, amelyikben megállapodtunk, ráadásul a megjelenés előtt egy bulvárlaphoz eljuttattak belőle egy képet, amelyik emellett közölt egy cikket tele megalapozatlan állításokkal. Az bántott, hogy nem voltkellő az odafigyelés, hanyag módon jártak el. Úgy tűnik, bőven megtérítik a kárt. A menedzsered néhány hete arról beszélt a Velvetnek, hogy \"hat számjegyű\" honoráriumot kapsz majd a magazintól, miután új szerződést kötöttetek. Sokan azt hiszik, azért tiltakoztam, mert pénzt akartam szerezni. Azt mondják, itt van ez az énekeslány, felkapták, és ő máris Hollywoodban érzi magát. Pedig nem így van, ez elvi kérdés. Mást is mondtak. Főleg azt, hogy ez a vita egyben megjelenés előtt álló lemez promóciója. Hát persze, várható volt. Mit gondolsz, az erotikus képek körüli vita vagy a debütáló lemez marad majd meg jobban az emberek emlékezetében? Nem vagyok marketingszakember, fogalmam sincs, milyen hatásokkal kell számolni. Az éneklés a legfontosabb nekem, azt szeretném, ha ehhez kötnének engem. Szeretném, ha a lemezem tetszene a közönségnek, arra törekszem, hogy igényes munkát adjak ki a kezemből. Szex, drog, vagy rock\'n\'roll? Rock\'n\'roll. Popzenei lemezt készítesz, de jazzénekesnőként dolgozol. A magyar jazz zenészek egy része külföldön szeretne érvényesülni. Melyik országot választanád, ha ezen az úton járnál? A magyar jazz zenészek nem csupán saját akaratukból választják azt a megoldást, hogy külföldön próbálnak szerencsét, hanem mert gyakran nincs más választásuk. Oláh Cumó Árpád például - aki közreműködik a lemezemen - nagyon szeretne itthon sikereket elérni, miután hosszú ideje New Yorkban dolgozik. És Te kiköltöznél New Yorkba, a nagyobb elismerés reményében? Nem szívesen. Ez egy tudathasadásos állapot. Tudom, hogy itthon nehéz, de én mégis a hazámban érzem jól magam, és a magyar közönségnek szeretnék énekelni. A magyarokat nagyon nehéz viszont elkápráztatni. Amikor egy külföldi közönség után egy magyar közönség előtt állok, az utóbbival mindig nehezebb a dolgom. Mikortól használják az Európai Unió kifejezést? Ez váratlan volt, nem tudom. És becsapós is: 1993-tól. Arról beszélsz, hogy a nehezebb utat szeretnéd bejárni. Időnként azonban elvállalsz néhány megjelenést férfimagazinokban, amely ismertséget hoz. Azt olvastam nemrég, a könnyűzenei élet legerotikusabb dívájának tartanak. Fontosnak tartod, hogy tápláld ezt az imidzset? Bizonyára nem az írták, hogy én vagyok a legerotikusabb, hanem hogy az egyik. Így nem bánthatják meg óvatlanul a többi erotikus dívát. Ez az imidzs nem kitalált és rám húzott kép, hanem belőlem fakad. Vállalom, hogy hiú vagyok, fontosak a külsőségek, és azt is szeretem, ha szép képek jelennek meg rólam. A Penthouse-ban megjelent képek szépek? Tetszenek. Az éneklés mellett a vezetés a mindened. Lecserélted a nyári gumikat, mielőtt havazni kezdett volna? Nem, sajnos még mindig nincsenek fent a téli gumik. Óvatosan közlekedek most. Milyen autód van? Chrysler Sebring Cabrióm. Sárga vagy piros? Bordó. Alapvetően fekete autó-mániás vagyok, de egy alkalmi vétel volt, nem hagyhattam ki. A köztudatban a kabriókhoz R\'N\'B zenét kapcsolnak. Igen, biztos meglepődnek az utakon, amikor azt látják, egy szőke csaj egy trendi kocsiban jazzt hallgat vezetés közben. Például Diana Krallt. Milyen CD-t vettél utoljára? Azt. És más szórakoztató műfajban? Korda György vagy NOX? Egyikük munkáját sem szeretném megszólni. Az ízlésemhez a jazz áll a legközelebb, illetve hallgatok például George Michaelt is, aki nem abban a műfajban alkot, mégis nagyon megfog. Mit olvastál legutóbb? Szepes Máriától a Vörös oroszlánt. Pontosabban elkezdtem, de nem tudtam végigolvasni, nem tudom, miért. Ezzel én is így vagyok. Müller Pétertől is olvasok éppen, és Márai Füveskönyvéből egy-egy részletet. Általában három-négy könyvet olvasok egyszerre. Azt nyilatkoztad, hogy ha első randin nem megy eléd a férfi, akkor nem találkozol vele többé. Szélsőséges lenne ilyesmit kijelenteni. Úgy pontos, hogy jól esik, ha felajánlja, hogy értem jön. Alapvetően a hagyományos férfi-nő szerepeket kedvelem. Segítse le a kabátot? Húzza ki a széket, ha leül a vacsorához? Nincs ilyen konkrét elvárásom, csak hogy tiszteljük egymást. Ilyen gesztusok nélkül is jól tudom érezni magam abban a másfél-két órában. Általában másfél-két órára tervezel? Nem. Énekesnőként nagyon is fontos lenne, hogy a magánéletemből, az átélt érzéseimből táplálkozzon a szakmai pályám. Mindig is kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekedtem. www.velvet.hu 2005.12.01.

 

Star

> 2005.11.17. Jövendőmondó (Star) Az énekesnő pont a 28-as váltá-sában van, ami elég nagy fordulatot hoz az életében. A diadal szekér kártyát húzta, ami azt jelenti, hogy tudatosan menetel célja felé a karrierjében.Párkapcsolatában zűrzavaros dolgok zajlanak, amelyek kicsit visszahúzzák a munkájában, de ezek enyhülnek a következő időszakban. Öt-hat éven belül biztosan nem lesz gyereke, és épp oly biztos az is, hogy még hosszú évekig nem mondja ki a boldogító igent. Olyan, mintha ebben a hónapban már megkezdte volna rohamos zenei fejlődését. Egészségileg minden rendben, és mivel az Oroszlán jegye olyan erős energiát visz, ami egyedülálló, semmilyen betegségre való hajlama nincs. A külföldi lehetőség benne van a lapjaiban, de nem tudja megvalósítani, lehet, hogy azért, mert inkább külföldiekkel való szereplést jelent, mintsem elutazást.

Frabato Brigitta: Aki ezt az ír nevet viseli, az csak a sikerben és az elismerésben teljesedik ki, melyet a túlzott függetlenség- vágya akadályoz. Problémáin sosem rágódik, egyszerűen túllép rajtuk. Amolyan magányos farkas, útját egyedül járja. Szereti az újszerű, érdekes, különleges dolgokat. Szabadságvágya miatt nagyon nehéz megtartani, de érdemes, mert az élet minden területén rendkívül szenvedélyes. Star: Hiszel a mágiában, a jóslásban? Brigi: Érdekes volt. Szerintem vannak összefüggések. Hiszek a felsőbb erőkben, de azért úgy gondolom, van hatásunk saját életünkre. Star: Frabato azt mondta, hogy Oroszlán aszcendensed miatt nagyon ellenálló vagy, pedig inkább törékenynek tűnsz. Brigi: Abszolút érzem magamban az erőt. Néha feszültséget okoz bennem, hogy mindkét jegyem erősen hatással van az életemre. Például szeretek színpadon lenni, de ha lejövök, szeretnék láthatatlanná válni. Star: A kártyalapok szerint jó úton haladsz az igazi siker felé. Te is így érzed? Brigi: Az elmúlt időszak azt igazolta, hogy kezd beérni a munkám gyümölcse. Star 2005.11.17.